Kultúra

Harvey Weinstein a hozzá írt szerelmes levelekkel próbálja megúszni a börtönt

Szerdán kezdődik Harvey Weinstein tárgyalása, és a keddi meghallgatásból kiderült, hogy a hollywoodi producer ügyvédei mire építik a védelmet. Arról próbálják majd meggyőzni a hét férfiből és öt nőből álló esküdtszéket, hogy minden együttlétben benne voltak az áldozatok, nem történt szexuális erőszak – írja a Deadline. Ha ez nem sikerül, Harvey Weinstein hosszú évekre börtönbe kerülhet, ha a legsúlyosabb vádpontban is bűnösnek találják, akár életfogytiglant is kaphat.

Gyakorlatilag az lesz a fő irány a tárgyaláson, hogy Weinsteinék bebizonyítsák, az őt vádló nők hencegtek azzal, ha lefeküdtek a producerrel. A meghallgatáson olyan példák kerültek elő, hogy volt aki a privát számát akarta megadni Harvey Weinsteinnek, egy másik nő pedig az anyjának akarta bemutatni. A védelem minden erejével azon volt, hogy ne New Yorkban tárgyalják az ügyüket, de ezt a kérelmet elutasították.

A filmmogul szexuális zaklatásos botránya több mint két éve robbant ki, és több tucatnyi nő lépett elő, hogy elmondja, vele mit csinált Weinstein. A büntetőper azonban csupán két áldozat esete alapján zajlik: egy 2006-os és egy 2013-as nemi erőszakot igyekszik bizonyítani az ügyészség. Az egész ügy nagyon bonyolult, hiszen a büntetőper mellett Los Angelesben is vizsgálják Harvey Weinstein zaklatásait, és sokan polgári peres úton követelnek kártérítést. Nem olyan régen egy hosszabb összefoglalót is írtunk, hogy hol tartunk, és mire számíthat a producer tavaszig.

Harvey Weinstein súlyos büntetésre számíthat
Már több mint két éve, hogy a #MeToo megsemmisítette hollywoodi filmmogul karrierjét. A tárgyalása most indul, de hogyan is indult a botrány, ki és mivel vádolja? És megúszhatja egyáltalán?

Kiemelt kép: Jeenah Moon/Getty Images

Ajánlott videó

Olvasói sztorik