Belföld

TASZ: A kormány sem állhat a jog felett

A Társaság a Szabadságjogokért szerint az Orbán-kormány az elmúlt napokban nyíltan helyezkedett szembe jogerős bírósági ítéletekkel, az emberek igazságérzetére hivatkozva. A TASZ Facebook-oldalán ugyanakkor nyilvánvalóvá tette, szerinte nem  beszélhetünk ott igazságosságról, ahol a hatalom bármikor kinyilváníthatja, hogy a neki nem tetsző ítéleteket nem teljesíti. A civil jogvédők a kérdésre, van-e még értelme ilyenkor a jogok érvényesítésének, azt válaszolják: ők nem hódolhatnak be.

Azért küzdenek, hogy a közhatalom a jognak alávetett legyen. Nem vehetik, tudomásul, hogy

a magyar miniszterelnök ki akarja vonni magát a törvények alól.

Orbán Viktor hatalmát akkor lehet korlátok közé szorítani, ha mindvégig tartják magukat ahhoz, hogy a jog rá is vonatkozik. A jogállam lényege, hogy nem a hatalommal rendelkező emberek döntik el, mit tehetnek meg. Amikor az állam és szervei szabadon eldönthetik, hogy bírói döntéseknek eleget tesznek-e, azzal azt üzenik, hogy a jog felett állnak, bármit megtehetnek.

Ez önkényuralom volna. (…) Ha nem akarunk önkényuralom alatt élni, akkor vissza kell kényszerítenünk a közhatalmat a jog uralma alá – ebből a munkából pedig mindenkinek ki kell vennie a részét.

Nem kérnek a kormány ajánlatából a gyöngyöspatai romák
Mindenki arra jutott, hogy csakis pénzt fogadna el.

A TASZ ezért a polgárokat arra bátorítja, hogy lépjenek fel az őket ért jogsérelmek miatt: ne szegje kedvüket, hogy a kormány ki akar bújni kötelezettségei alól. A bírákat ne befolyásolja, hogy a kormány relativizálja a jog erejét saját maga felett.

Orbán Viktor véleménye sem befolyásolhatja a bírókat
A Kúria elnöke szerint a bíráknak ugyanakkor tekintettel kell lenniük a társadalom védelmére.

A jogászok legjobb tudásuk szerint érjék el a jog érvényesítését a közhatalommal szemben:

nincs annál nagyobb kihívás, mint az eleve erőfölényben lévő felet rákényszeríteni, hogy tartsa be a saját törvényeit.

A sajtót arra buzdítják, ne hagyja szó nélkül a közhatalom egyetlen jogtiprását sem:

mi más lenne a sajtó feladata, mint a hatalom ellenőrzése a nyilvánosság eszközeivel?

Ha mindenki teszi a dolgát, a polgárok kitartóan pereskednek, a bírák tisztességesen ítélkeznek, a jogászok a szakma szabályai szerint érvelnek, a sajtó beszámol az állam jogsértéseiről, akkor visszaterelhető az állam a jog uralma alá. A jogvédők vállalják, hogy segítik a polgárokat jogaik érvényesítésében, tájékoztatják a nyilvánosságot, ha az állam jogokat sért.

Az elmúlt években fontos eszköz lett a jogszerűség kikényszerítéséhez, hogy a jogsértő állam fizessen a sérelmet szenvedettnek, ezért kiállnak amellett, hogy a kártérítés fontos része a jogrendszernek. A kártérítéssel azt is nyomon tudják követni, hogy a bíróságok visszafogják-e magukat a kormányzati megszólalások és döntések miatt.

Ezt nemcsak azért teszik, hogy egy ügyfél anyagi helyzetén segítsenek, hanem azért is, hogy

ha már a mások jogainak megsértésével járó morális következmények nem nagyon számítanak a közhatalomnak, legyen legalább pénzben kifejezhető ára a jogsértésnek.

Megjelent a börtönkártérítések kifizetéséről szóló határozat
Egyelőre sok minden nem változik, de a kormány új szabályozásra készül.

Kiemelt kép: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik