Közélet

Orbán Viktor véleménye sem befolyásolhatja a bírókat

A Kúria elnöke szerint a bíráknak ugyanakkor tekintettel kell lenniük a társadalom védelmére.

Az InfoRádióban a Kúria elnöke reagált az utóbbi idők nagy vihart kavart ügyeire, a győri gyermekgyilkosságra, az Orbán Viktor által is szóvá tette gyöngyöspatai kártalanításra, illetve a kormánypárti sajtóban „börtönbizniszként” emlegetett perekre. Az Infostart által idézett interjúban Darák Péter általánosságban azt mondta, egy büntetés-végrehajtási bírának tekintettel kell lennie a társadalom védelmére, amikor egy elítélt feltételes szabadlábra helyezéséről dönt.

Erre a legfőbb jogi testület tavaly fel is hívta a figyelmet, jelezte, a feltételes szabadság nem jár alanyi jogon.

A győri gyerekgyilkos ügyében az illetékes bíró ugyan több szakértői véleményt is figyelembe vett, de „senki sem látja, mi lakik egy emberben”. Az illetékes jogi szereplők elfogadták az ítéletet – tette hozzá. Darák Péter az úgynevezett skálás gyilkos ügyéről, mivel még folyamatban van, nem kívánt nyilatkozni.

A Kúria elnöke szintén általánosságban azt mondta, az óvadék alkalmazását a bűncselekmény súlya határozza meg. Erről is egyértelmű iránymutatást adtak ki a legfőbb ügyész indítványára, de a döntés nem visszamenőleges hatályú, nem vonatkozik a dunai hajóbaleset okozásával gyanúsított ukrán kapitány ügyére.

Darák Péter megismételte, a Kúria a gyöngyöspatai szegregációs perben a kártérítés ügyében még nem döntött. A bírósági ítéleteket bíráló politikusi megnyilatkozásokról az elnök úgy vélte: az érintetteknek tisztában kell lenniük nyilatkozatuk társadalmi súlyával.

Orbán Viktor kormányfő nemzetközi sajtótájékoztatóján élesen bírálta a kártérítést.

Ha ott élnék, megkérdezném, ez hogyan van? Hogy egyébként valamilyen okból, a velem egy közösségben, egy városban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül, miközben én meg itt keccsölök. Én nem tudom pontosan, mit kell tenni, de ez nem maradhat így, az bizonyos.

„Várják már a büdös romák a pénzt”
Lehet, hogy mindenki csak jót akart a szegregációs ügyéről elhíresült Gyöngyöspatán, most mégis nagyobb a feszültség, mint bármikor korábban.

A Kúria elnöke nevek említése nélkül azt hangsúlyozta, hogy közéleti szereplők véleményei nem korlátozhatják és nem is  befolyásolhatják a bírákat. A szintén a kormányfő által bírált fogvatartási körülmények miatti kártérítésekről a Kúria elnöke azt mondta, a strasbourgi emberi jogi bíróságon született ítéletek nyomán még Trócsányi László igazságügyi miniszter kezdeményezte a hazai jogalkotást. A bíróságok most a 2017-ben életbe lépett törvény alapján járnak el, de már született annyi ítélet, hogy az érintett gyakorlatot esetlegesen megvizsgálják.

Felfüggesztette az állam a rabok kártérítésének kifizetését
Pedig a hatályos jogszabályok szerint az államnak kötelessége fizetnie.

Kiemelt kép: Darák Péter az InfoRádió stúdiójában 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik