Belföld

Csaknem kétmilliárd forintot fizetett az állam a nyelvvizsgázóknak

2018 januárja óta van lehetőségük a nyelveket tanuló fiataloknak arra, hogy a vizsgadíjakat visszaigényeljék az államtól. A kormány többek között így szeretné nyelvtanulásra ösztönözni a diákokat.

A támogatás azoknak is jár, akiknek már nem ez az első próbálkozásuk. A középfokú vizsgákért átlagosan 28-34 ezer forintot kell fizetni a legnépszerűbb nyelvvizsgaközpontokban, a felsőfokú bizonyítvány megszerzése pedig akár 38 ezer forintba is kerülhet. Bár a pénzt mindenképpen ki kell fizetni, de ha sikerült a vizsga, és az illető 35 év alatti, akkor visszakapja az összeget. A többség egyébként ebbe a korosztályba tartozik: 2019-ben 112 ezer vizsga közül 101 ezerre 35 évnél fiatalabbak jelentkeztek.

A Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi) kapott tájékoztatás alapján azt írja, hogy a kedvezményes lehetőséggel 2018. január 1. és 2019. november 30. között 65 247-en éltek,

ami azt jelenti, hogy a kormány csaknem kétmilliárd forintot fizetett eddig vissza.

Tudni kell, hogy az alapfokú vizsgákért nem jár pénz, csak a közép- és felsőfokúakért. Jogszabályban rögzítették, hogy a támogatás mértéke legfeljebb a minimálbér 25 százaléka lehet, ez tavaly vizsgázónként maximum 37 250 forintot jelentett, a mostani, nyolcszázalékos emelésnek köszönhetően viszont elérheti a 40 ezer forintot is. Az állam összesen 27 különböző idegen nyelv vizsgáit támogatja, a legnépszerűbb angol, német, olasz és francia mellett többek között a latin, arab, japán, kínai, illetve a nemzetiségi nyelveket is.

Kiemelt kép: MTI / Marjai János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik