Hidegpárna telepedett Gyöngyöspatára. Szürkeség, fagy, sűrű köd. Néhány kéményből szúrós szagú füst száll fel, sok mindent elnyelnek errefelé a kályhák.
Márkus Lászlóné, Rozi néni üres szódás üvegeket visz cserélni. Régen házhoz jött a szódás, egy ideje már el kell caplatni a szifonokkal a központba, az iskola mellé. Óvatosan lépked, csúszik az út, amúgy is nehezen jár. Túl van jó pár műtéten. Amint megszólítjuk, feléled.
„Hagyjon már ezzel a kártérítéssel! Cukros vagyok, ha csak meghallom a dolgot, olyan ideges leszek, rögtön felszalad 22-re” – mondja.
Nem jogos! Írja le nyugodtan: nem igazságos, hogy pénzt kapnak. Teljesen igaza van Orbán Viktornak, hát miért fizetnek olyanoknak, akik nem érdemlik meg?
Pár perccel korábban léptünk ki Csemer Gézáék házából. A helyi roma önkormányzat elnöke az ellenkező véleményen van. Ő maga, illetve a gyerekei nem érintettek ugyan a kártérítési perben, de úgy érzi, aki a bíróságra ment, rászolgált a megítélt sérelemdíjra.
„Minden magyar szülőnek azt ajánlom, gondolja végig, mit mondana a nyolcéves gyerekének, ha azt kérdezné: apa, én miért nem mehetek délután az uszodába a többiekkel? Hát azért fiam, mert te más vagy. Te cigány vagy. Aki ezt egyszer is átéli, az megérti, miért szörnyű dolog a szegregáció” – mondja Csemer Géza.
Csakhogy Gyöngyöspatán mindenki mást ért szegregáción, és azon is, hogy az elkülönítésnek mennyire súlyosak a következményei. A 2500 lelkes kisvárosban, ahol nagyjából 400 roma él, nem divat a politikai korrektség, de senki nem is hiányolja. A romák magyaroknak vagy parasztoknak hívják a nem romákat, a kisebbséget mindenki cigányozza. Sértődés nincs, ezen még soha nem vesztek össze. Más dolgokon viszont egyfolytában.
Aki akart, az mindig dolgozhatott
Idős asszony áll az egyik kapuban. Nem árulja el a nevét, ne is fotózzuk őt.
– Én félek tőlük. Meghajigálnak, ha szóba állok magukkal.
Miért tennének ilyet?
– Mondom, meghajigálnának. Ha nem lenne ilyen hideg, itt ülnének a lócákon és kiabálnának reggeltől estig. Nem csinálnak semmit. Nem dolgoznak. Senki nem akadályozta meg őket, hogy tanuljanak, mégse tanultak.
De azt tudja, hogy elkülönítették őket az iskolában a magyar gyerekektől?
– És ezért nem tanultak? Ugyan már! Nem is akartak.
Akkor fajult el a viszony a helyi cigányok és a magyarok között, amikor a kilencvenes években a romákat kirúgták a munkahelyekről – ezt már Csemer Géza mondja. Tősgyökeres gyöngyöspatai, pár hónapja vette át a helyi roma önkormányzat vezetését.
Idejártam én is a suliba a nyolcvanas években, 30-35 fős osztályok voltak, szét voltunk szórva, volt egy csomó magyar barátom
– meséli. „Az apám a visontai bányában dolgozott, de minden romának volt állása, sokan bejártak a gyöngyösi izzógyárba, a nőket Pestre vitték naponta buszok az újpesti pamutnyomóba. Aztán jött a rendszerváltás, és mindenki az utcára került.”
Rozi néni szerint nem mindenki adta fel az első akadálynál: „Tudja, hogy nekem hány munkahelyem volt? Végigdolgoztam az egész életemet, mondjuk bele is betegedtem. Hogy nem volt munka? Dehogynem. Ez csak kifogás. Aki akart, az mindig dolgozhatott. Engem nem zavar, ha valakinek más a bőrszíne, de az nagyon dühít, ha dologtalan.”
A kétezres évek elejére masszív előítéletek telepedtek rá a gyöngyöspataiakra. A többség a romákat segélylesőknek, tolvajoknak könyvelte el, akik egyre agresszívabban viselkednek a faluban. Meg az iskolában. Szerintük az elkülönítés azzal kezdődött, hogy a pedagógusok nem bírták fegyelmezni a vegyes osztályokba járó cigány tanulókat, és szülői nyomásra kiemelték, külön osztályokba gyűjtötték össze a problémás gyerekeket. A romákat viszont vérig sértette, hogy kivétel nélkül mindannyiukat potenciális bűnözőnek tekintették, és a szegregáció erősödésével kapcsolatban is érezték, hogy valami nincs rendben, de sokáig tétlenül szemlélték a fejleményeket. Az egymással szembeforduló csoportok a feszültség növekedésével külső segítséghez folyamodtak: nagyjából egy időben, 2010 táján megjelentek a szélsőjobboldali szabadcsapatok és a liberális jogvédők.
Arról megoszlik a helyiek véleménye, hogy a kívülállók felbukkanása javított-e a helyzeten. A romák úgy érzik: sokat.
Berkiné Csömör Nikolett és a férje azok közé tartoznak, akiknek sérelemdíjat állapított meg a bíróság az iskolai elkülönítés miatt elszenvedett hátrányok kompenzálására. Hogy mennyit fognak kapni, azt nem árulták el (a sérelemdíj mértéke 350 ezer és 3,3 millió forint között mozog), azt mondják, így is folyamatosan zaklatják őket a magyarok:
Folyton beszólnak. Valamelyik nap megyek az utcán, és nem is a hátam mögött, hanem a szemembe azt mondja egy asszony: Várják már a büdös romák a pénzt. Mondom neki, igen, várjuk, mert megérdemeljük.
Elmagyarázza, hogy szerinte miért is jár neki és a férjének sérelemdíj. Ő maga 20 éves, Dávid az ura 22, most várják az első babájukat.
„A férjem meg én is összevont osztályba jártunk. Dávidot az iskolában nem tanították meg rendesen írni-olvasni, ma is gondja van vele. Többször is bukott, 16 évesen fejezte be a nyolcadikat, de esélye sem volt, hogy felvegyék középiskolába. Szakma nélkül meg nem tud rendes munkát szerezni.
Én egyszer sem buktam, 14 évesen jártam ki a nyolc osztályt, de hetedikes koromban is azt kellett tanulnom az összevont osztályban, mint az ötödikeseknek. Tele voltam jó jegyekkel, de azok semmit sem értek, amikor elmentem felvételizni Gyöngyösre a József Attilába, olyan gyenge lett a tesztem, hogy esélyem se volt bekerülni. Pedig több szakma is érdekelt, cukrász akartam lenni vagy pék.
Nikolett szerint a helyi iskolában folyamatos megaláztatásban volt része. Cigány gyerekként nem mehetett fel az emeletre, ha mégis felmerészkedett, az ügyeletes tanár visszazavarta őt a földszintre. Tornaórán csak a magyar gyerekek mehettek be a tanuszodába, a romáknak azt mondták a tanárok, hogy úgysincs felszerelésük. Ebédelni is külön csoportokban vitték a cigány gyerekeket, akik egy csomó iskolai programon sem vehettek részt.
Arccal és névvel senki nem vállalta a tanárok közül, hogy elmesélje, ők miként élték meg az elmúlt éveket, de sikerült beszélnünk egy olyan pedagógussal, aki korábban tanított a Nekcsei Demeter Általános Iskolában.
Szörnyű volt. Pedig mindent megpróbáltam. Rengeteget készültem az órákra, tesztekkel, képekkel, mesékkel, hogy lefoglaljam őket, de a roma gyerekeket semmi nem érdekelte. A szüleiknek semmilyen elvárásuk nem volt velük szemben, egyáltalán nem érdekelte őket, hogy milyen jegyet visznek haza. A szülők ellenséget láttak bennem, a kicsik meg őket utánozták. Egyfolytában letegeztek, nagyon sokszor olyan durván vagy gúnyosan szóltak be nekem, hogy a sírás kerülgetett
– idézi fel a pedagógus.
A tanuszoda hatalmas gőzfelhőt ereszt ki, pár pillanatig teljes lesz a homály az utcán az iskola mellett. Egy fiatal srác alakja bontakozik ki a gőzből. Húsz év körüli lehet, fejére húzza a kapucniját, kezén munkás kesztyű, dolgozni indult valahová. Nem akar szóba állni velünk, nem akar beszélni a helyi romákról. Aztán mégis megáll egy percre.
– Megkeserítették az életemet. Idejártam a suliba hetedikig, aztán a szüleim bevittek Gyöngyösre. Folyton rám támadtak, de egyedül egyikőjük se mert belém kötni. Ha rám jöttek, legalább tízen voltak. Egy csomószor beverték az orromat. Semmi bajuk nem lett.
De miért támadtak magára?
– Csak. Mert magyar vagyok. Ki akarták csinálni a magyarokat a suliból. Sikerült is nekik.
Ki lehet-e váltani a sérelemdíjat képzéssel?
Mára alaposan átalakult az iskola.
A jogvédők szerint így aztán semmi értelme sincs fenntartani tovább a „romaiskolát.” A helyiek másképp gondolják.
„Nagyon sok minden megváltozott, például már nincsenek összevont osztályok” – érvel Csemer Géza. „Tavaly végre megszabadultunk a régi iskolaigazgatótól, aki a legnagyobb felelőse volt a szegregációnak. Úgy megvert egy cigány gyereket, hogy rendőrségi nyomozás lett belőle, és a tankerület végre leváltotta. Az új igazgatónő egészen más ember. A romák megbíznak benne, nem néz le minket, tisztességesen beszél velünk. Sokkal jobbak lettek a továbbtanulás esélyei a cigány gyerekeknek is. Az enyémek is idejárnak, és tovább is fognak tanulni.”
Hevér Lászlóné polgármester nem kívánt nyilatkozni a 24.hu-nak. A városháza előtt azonban belefutunk Tábi László független önkormányzati képviselőbe, aki szintén azt vallja: nem szabad bezárni a romákkal teli intézményt, mert az iskola léte egy település számára magát az életet jelenti. Most ilyen a gyerekek aránya, de ez hosszú távon akár meg is változhat.
Sokkal jobban aggódom a sérelemdíj kifizetése miatt. Ha valóban az önkormányzatnak kell állnia a megítélt összeg jelentős részét, abba a település belerokkan. Mi azt javasoltuk, hogy a sérelemdíjat ne pénzben kapják meg a romák, hanem oktatás formájában. Az elmaradt képzést szerintem csak képzéssel lehet pótolni
– mondja Tábi László.
A romák szerint viszont a sérelemdíjat nem lehet kiváltani képzéssel. Úgy érzik, a jogerősen megítélt sérelemdíj felhasználásának módját senki nem írhatja elő, a pénzzel mindenki szabadon rendelkezhet. A képzési lehetőséget persze szívesen elfogadják, de csak ha plusz forrásként, a sérelemdíjon felül kapnák meg azt.
Azt, hogy a település csődbe mehet a sérelemdíj miatt, Horváth László, a térség fideszes parlamenti képviselője dobta be a nyilvánosságba. Ő kürtölte világgá a gyöngyöspataiak felháborodását és félelmeit. Nem véletlen, hogy ezt a feladatot Hevér Lászlóné fideszes polgármester nem vállalta magára, ő ugyanis a helyi romák között is népszerű, tavaly igen nagy támogatottsággal, közel 78 százalékos eredménnyel őrizte meg a polgármesteri székét. Érthető, hogy ebben a kiélezett helyzetben a polgármester nem szívesen exponálja magát. Megtette helyette előbb Horváth László, majd Orbán Viktor.
Előbb uszít, utána békítőt küld
A kormányfő valójában nem tett mást, mint sajtótájékoztatóján kimondta azt, ami a gyöngyöspataiakat hónapok óta foglalkoztatja:
Ha ott élnék, megkérdezném, ez hogyan van? Hogy egyébként valamilyen okból, a velem egy közösségben, egy városban élő, etnikailag meghatározó népcsoport tagjai egy nagy jelentőségű összeget fognak kapni mindenfajta munkavégzés nélkül, miközben én meg itt keccsölök. Én nem tudom pontosan, mit kell tenni, de ez nem maradhat így, az bizonyos.
Horváth László azzal riogatta nyilvánosságot, hogy mivel a Kúria a jogerős ítélettel szembeni felülvizsgálati eljárás során elutasította az alpereseknek – köztük a patai önkormányzatnak – a végrehajtás felfüggesztésére vonatkozó kérelmét, így a gyöngyöspatai önkormányzatnak január 17-éig 80 millió forintot kell kifizetnie a helyi romáknak, ami a település éves saját bevételének kétszerese. A fideszes honatya azonban tévedett, vagy szándékosan nem mondott igazat.
„Eddig közel húsz szegregációs perben adott nekünk igazat a bíróság, de még egyetlen esetben sem volt szükség végrehajtásra” – mondja Farkas Lilla, a CFCF jogásza.
Azért nem, mert a jogerős ítélettel a kezünkben eddig az összes alperessel sikerült megegyeznünk a kártérítés-sérelemdíj kifizetésében. Most sem indítottunk végrehajtást, ami egyébként is nagyon kockázatos lenne, hiszen a felülvizsgálati eljárásban a Kúria még nem döntött. Mi van, ha végül mégsem ítélik meg a sérelemdíjat, miközben előre már kifizették? Akkor a felpereseknek vissza kellene fizetniük az összeget, ezért célszerűbb megvárni a Kúria végső döntését. Egyébként Horváth Lászlónak tudnia kellene, hogy az alperesek önvédelemből kérték a végrehajtási eljárás felfüggesztését arra az esetre, ha a romák azt megindítanák. De nem indították meg.
Farkas Lilla közli, ha megszületik a Kúria döntése, csak akkor kezdeményeznek majd tárgyalásokat a kifizetés módjáról. Szeretné, ha egyáltalán nem kellene végrehajtást indítani. Mint mondja, a CFCF nem az iskolával vagy az önkormányzattal kíván megállapodni, hanem a tankerülettel, illetve a magyar állammal.
„Az összes felperes gyöngyöspatai lakos, ezért egyikük sem szeretné, ha a saját településük csődbe menne” – teszi hozzá Farkas Lilla.
A gyöngyöspataiak nem hiszik, hogy a sérelemdíj jó helyre kerül.
„El fogják szórni” – jósolja a hazafelé tartó Berecz Jánosné. – „Most azt mondják, hogy tanulni fognak belőle, de amikor idejártak az iskolába, nem tanultak semmit. Akkor most miért tanulnának? Ugyan már!”
Farkas Lilla szerint viszont a pénz jó helyre kerül, és a romák értelmes célokra fogják azt felhasználni. A CFCF munkatársai október óta többször is jártak a településen, hogy összeírják, ki milyen számlára kéri majd a sérelemdíjat, és mire szeretné azt költeni. Senki nem fogja elszórni a pénzt – ígéri a jogász.
„Szeretnénk venni egy saját lakást, mert most a nagymamámnál lakunk. Mindketten szakmát akarunk tanulni, én csecsemődajkának jelentkezem, a férjem pedig hegesztőnek” – mondja Berkiné Csömör Nikolett, aki eddig főleg napszámosként meg közfoglakoztatottként dolgozott. „A többiek is tanulni akarnak, gázszerelőnek, villanyszerelőnek, szakácsnak meg műkörmösnek. Akinek már van szakmája, az inkább lakást venne, vagy felújítaná, amiben most lakik.”
Csemer Géza azt mondja, mindent megtesz, hogy oldja a feszültséget a romák és a magyarok között, de nagyon nehéz. Főleg, ha a miniszterelnök is célkeresztbe helyezi őket.
Pedig itt minden roma Orbánra szavazott a legutóbb.
Benne bíznak. Erre most kiáll, és ellenünk uszít. Aztán meg ideküldi a romaügyi kormánybiztost, hogy megbékítsen bennünket. Hát ki érti ezt?”
A roma önkormányzat elnöke egy fotót mutat: a nappalijában áll Vecsei Miklóssal együtt, mosolyognak rajta. A kép néhány nappal azután készült, hogy Orbán beleszállt a gyöngyöspatai romákba.
Vecsei Miklós nagyon barátságos volt, azt kérte, hogy a romák nyugodjanak meg, és azt ígérte, hogy számos fejlesztési programot hoznak majd ide, amivel érdemben javítani lehet a cigányok életkörülményein
– meséli Csemer Géza.
Megkerestük telefonon Vecsei Miklóst, hogy érdeklődjünk a gyöngyöspatai látogatásáról (a polgármesterhez is benézett), de nem vette fel a telefont, és vissza sem hívott minket.
A jog egy balta
„Próbálom elmagyarázni a magyaroknak, hogyha a bíróság elítél egy tolvajt, akkor azt ők is jogosnak és igazságosnak tartják, hát akkor azt miért nem tartják jogosnak és igazságosnak, ha a bíróság sérelemdíjat ítél meg a romáknak? Nem akarják megérteni” – panaszkodik Csemer Géza.
Felvetésünkre, hogy a szegregációs és kártérítési perekkel semmit sem javult a romák és a nem romák együttélése Gyöngyöspatán, Farkas Lilla azt mondja:
A jog egy balta: fát ugyan lehet vele vágni, de bútort faragni már nem. Ha nincs közös – politikai, jogi, társadalmi – akarat a deszegregációra, az együttélés nem fog érdemben javulni. Ha van közös akarat és elszánás, akkor is hosszú időbe telik. Ennek ellenére fontos, hogy a helyi romák sérelemdíjat kapjanak, mert ez egyfajta jóvátétel. Valós hátrányokat szenvedtek az iskolai elkülönítés miatt, a pénz pedig csak mérsékli a károkat. Legalább ilyen fontos a dolog szimbolikus jelentősége: példát adhat mindenkinek, aki bárhol az országban hasonló jogellenes gyakorlattal találkozik.
Az indulatokat nehéz lesz megfékezni a kisvárosban, pláne ha megkezdődik majd a pénzek kifizetése. Sokan fogják árgus szemekkel figyelni, mire is költik a pénzt a romák.
Egy dolgot viszont nehéz vitatni: hosszú időn át valóban szegregáció történt a mátrai kisváros iskolájában. És mindezért még soha senki nem kért bocsánatot. Talán nem is fog.
Már jócskán elmúlt dél, de ugyanolyan zimankó van Gyöngyöspatán, mint reggel. Messze még a tavasz, hogy feloldja a hidegpárnát.
Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu
