A Fiatal Demokraták Szövetségének (Fidesz) újabban fontos lett a fiatalok felé fordulás: az utóbbi hetekben a kormánypárt több meghatározó politikusa is beszélt ennek szükségességéről, az új kormányszóvivő, Szentkirályi Alexandra máris tegeződve szólította meg a választókat, a parlament pedig még törvényt is módosított, hogy diploma nélkül is kinevezhessék helyettes államtitkárnak a 22 éves Rácz Zsófiát, akinek feladata a magyar fiatalok képviselete lesz.
A generációs jellegű problémák a Fidesz top újságírói körében is terítékre kerültek hétfőn a Sajtóklubban. Először Gajdics Ottó kelt ki azok ellen a fiatalok ellen, akik az idősebbeket teszik felelőssé a klímaváltozásért, illetve annak nem megfelelő kezelése miatt.
„Azért álljon már meg a lakodalmas rock, a mi korosztályunk azért gürizi halálra magát, hogy nekik legyen minden évben új mobiltelefon, hogy nekik legyen mindig új ruci, minél trendibb, minél divatosabb, úgyhogy ha valaki nem önmagán kezdi, nem tükörbe néz először, és nem azt határozza el, hogy ő mit fog tenni holnap, azért hogy ezt megváltoztassa, az mind hazudik! Az mind, ahogy te szoktál fogalmazni, nem mondom ki, milyen gazember” – utalt Bayer Zsolt nem minden esetben szalonképes szóhasználatára.
Maga Bayer természetesen ezúttal sem ment el szó nélkül egyik kedvenc célpontja, a sok fiatal számára példaképnek számító Greta Thunberg, illetve a róla szóló legfrissebb hírek mellett:
„Amikor ugye kicsi Grétánk eljátszotta a világ nyilvánosságának, hogy a vonat folyosóján ücsörög, aztán előkerült a valódi fénykép, mikor az első osztályon körülvéve kis műanyag dobozkákkal, mindenféle biszbaszok, amit zabál, és banánok… Hát igen, a banán. Grétike, ha ennyire véded a környezetet: az a banán egy olyan 20 ezer km-t pöfögött át egy óceánon. Mennyi gázolaj ment el azért, hogy te banánocskát egyél mosolyogva az első osztályon? Egyem meg a kicsi szívedet” – mondta Bayer, majd egy Coca-Cola ellenes kirohanást követően az Országos Meteorológiai Szolgálat riasztásaiban fedezett fel újabb bizonyítékot arra, mennyire korcs korban élünk, bezzeg amikor ő volt katona, még nem voltak ilyen elmebetegek.