Belföld

Novák Katalin: Szó sincs arról, amit sokan terjesztenek

Rácz Zsófi még nem kapta meg a kinevezését, tehát szó nincs utólagos törvénymódosításról, ahogy sokan terjesztik – mondta Novák Katalin a Magyar Hírlapnak adott interjújában.

A család és ifjúságügyért felelős államtitkár hosszan magyarázkodott, miután a parlament nemrég megszavazta a kormányzati igazgatásról szóló törvény módosítását, ami lehetővé teszi hogy a 22 éves egyetemista, Rácz Zsófia az Emmi helyettes államtitkára lehessen.

Novák elmondta, korábbi helyettese, Illés Boglárka a Fidelitas elnöke lett, ami összeférhetetlen a korábbi feladatai­val.

Megköszönve az eddigi munkáját, elfogadva a döntését, kerestünk egy új kollégát, aki alkalmas a feladatra. Merthogy ez nem egy pozíció, nem pénz, hanem feladat! Zsófi nálam pontosan húsz évvel fia­talabb, ami a mai világban nagyon sokat számít, nemcsak hogy másképp láthat bizonyos dolgokat, mint a mi generációnk, másképp is van – fogalmazzunk így – „összerakva”

– közöle az államtitkár, aki úgy véli, vannak olyan alapvető dolgok, amelyek a huszonévesek jelentős részére egyaránt jellemzők.

Ilyen a digitális világban való eligazodás, de bizonyos értelemben a kulturális-szociális megközelítés is, amit képviselnek. Természetesen nem minden huszonéves gondolkodik ugyanúgy, sőt, de igaz rájuk, hogy hasonló módon jutnak információ­hoz. Zsófi egy közülük. A feladat az, hogy a fiatalokat valaki képviselje, legyen a hangjuk. Ki tudná ezt hitelesebben tenni, mint egy valódi fiatal? Hídszerep az övé.

– mondta Novák Katalin.

Az Emmi államtitkára úgy látja, ha valaki a saját nyelvükön és stílusukban szólítja meg a fiatalokat, talán jobban odafigyelnek majd.

Zsófi nevét talán már most többen ismerik, mint az elmúlt harminc évben a többséget ezen a poszton. Tudom, hogy a felkérés szokatlan és váratlan volt. Zsófit két éve ismerem, azóta dolgoztunk együtt, nagy figye­lemmel kísértem az útját, és ő bizonyította, hogy érdemes neki lehetőséget, megelőlegezett bizalmat is adni.

– fogalmazott.

Kiemelt kép: Facebook/Novák Katalin

Ajánlott videó

Olvasói sztorik