Élet-Stílus

Reagált a McDonald’s a 20 éves hamburgerre, szerintük egyáltalán nem olyan, mint amikor elkészült

Az 1999-ben vásárolt gyorséttermi kaján semmi penész, és szinte teljesen úgy néz ki, mint amikor egy amerikai férfi megvette. A cég szerint ebben nincsen semmi különös.

A Utah államban élő David Whipple 1999. július 7-én vett meg egy hamburgert egy logani McDonald’s étteremben. Eredetileg ahhoz vásárolta, hogy a prezentációihoz mutassa be, amelyeket az enzimek működéséről tartott és arról, hogy hogyan romlanak meg a dolgok, majd kabátja zsebébe rakta, és elfeledkezett róla.

Csak 14 év után bukkant rá, és akkor csinált róla egy videót, ami be is járta akkor a világsajtót (mi is írtunk akkor róla), pár napja pedig egy helyi televízió kereste meg a férfit, hogy megnézzék, 20 év elteltével milyen a szendvics. Itt írtunk róla:

Megmutatta egy amerikai férfi, hogy néz ki a mekis hamburger, amit húsz éve őrizget
Meglepően jó állapotban van az 1999 nyarán vásárolt szendvics.

A 20 éve ugyanolyan hamburgerre reagált a McDonald’s is. A Fox News amerikai hírtelevíziónak a cég jó hírnevéért felelős igazgatója elmondta, nem tartósítószerek miatt maradt meg a szendvics meglepően jó állapotban. Anne Christensen kijelentette, a megfelelő körülmények között a cég ételei is megromlanak és penészedni kezdenek.

Ehhez leginkább nedvességre van szükség, annak hiányában a baktériumok és a penészgombák nem szaporodnak el, és emiatt nem rothadnak el az ételek. Christensen közlése szerint az otthon készült ételek is megmaradhatnak, ha kiszáradnak, és ez történhetett Whipple hamburgerével is.

Ezt megerősítette a Fox Newsnak Donald W. Schaffner, a Rutgers egyetem élelmiszer-tudományi professzora is. Elmondása szerint ő is pontosan ugyanazt a választ adta volna, amit a McDonald’s. A férfi hozzátette, mivel a Mekiben jól átsütik a burgereket, teljesen elképzelhető, hogy kiszáradt, és nem maradt benne semmilyen mikroorganizmus, ami rothadást idézett volna elő. Utah államban pedig tipikusan száraz a levegő, így valószínű, hogy a hamburger kiszáradt, és gyakorlatilag „mumifikálódott”.

A kiemelt képen a 20 éves hamburger. Fotó:KUTV 2News

Ajánlott videó

Olvasói sztorik