Kultúra

Meghalt Ivan Passer, az Egy szöszi szerelme forgatókönyvírója

86 éves korában, a nevadai Renóban elhunyt Ivan Passer filmrendező, forgatókönyvíró, a cseh új hullám egyik neves képviselője, aki 1969-ben Milos Formannal együtt távozott Csehszlovákiából az Egyesült Államokba. Halálának hírét a család egyik barátja közölte.

Passer tagja volt a cseh újhullámot az 1960-as években létrehozó filmes nemzedéknek. Forgatókönyvírója volt a Milos Forman rendezte, 1965-ös Egy szöszi szerelme és az 1967-ben készült Tűz van, babám című filmeknek. Passer és Forman ugyanabba a bentlakásos középiskolába jártak Podebradyban a második világháború után, osztálytársuk volt a néhai cseh köztársasági elnök, Vacláv Havel is.

Csehszlovákia szovjet megszállása után távoztak az Egyesült Államokba. Passer hazájában csak egy filmet rendezett, az 1965-ben bemutatott Intim megvilágításban címűt. Az Egyesült Államokban először egyetemeken tanított, majd színészkurzusokat szervezett. 1971-ben rendezte Győzelemre született című filmjét a fiatal Robert de Niro szereplésével. Tíz évvel később készítette el nagysikerű Cutter útja című filmjét Jeff Bridges és John Heard főszereplésével. Az HBO számára 1992-ben készült Sztálin című filmje Robert Duvall főszereplésével három Golden Globe-díjat is kapott.

Nomád című utolsó filmjét 2004-ben rendezte Passer Szergej Bodrov orosz rendezővel együtt Kazahsztánban.  Passer 2007-ben megkapta a Cseh Oroszlán-díjat a cseh filmművészethez való hozzájárulásáért. 2008-ban a Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál életműdíjjal tüntette ki.

(MTI)

Kiemelt kép: Petr Novák / Wikipedia

Ajánlott videó

Olvasói sztorik