Belföld

Szemétbe fojthatja Budapestet a kormány

A Fidesz az utcán maradó szemétért az ellenzéket tehetné felelőssé.

A Népszava szerint valójában politikai motivációi vannak annak, hogy a budapestiek által befizetett évi 30 milliárdos szemétdíj egyharmadát a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. elvonná a Fővárosi Közterület-fenntartótól.

A lap szerint ugyanis a módszer  kísértetiesen emlékeztet arra, amit a Fidesz Észak-Kelet-Pest és Nógrád megyében „kicsiben” már kikísérletezett. Először az anyagi források megvonásával kivéreztetik a térségi hulladékszállítót, majd a néhány napig az utcán maradó szemétért az ellenzéket teszik felelőssé, az ellátást pedig átveszi a katasztrófavédelem.

Az állami kukaholding visszavonta a Zöld Híd engedélyét
Az NHKV ezért arra kéri az önkormányzatokat, hogy bontsanak szerződést az egyik legnagyobb hulladékszállító céggel.

A Népszava szerint a központosított díjbeszedés máig káoszt okoz, az ország más hulladékcégei is panaszkodnak, hogy egyre kevesebb pénzt kapnak, a kukaholding általában féléves késéssel leadott üzleti beszámolóinak könyvvizsgálói jelentései pedig úgyszintén visszatérően áttekinthetetlen belső elszámolásokról adnak számot.

Az InfoRádiónak a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Zrt. felügyelőbizottsági elnöke maga is arra figyelmeztetett, hogy ez nem budapesti ügy, az ország összes cégét érinti.

Mártha Imre: szemétkáosz lehet Budapesten
Fennakadások lesznek a szemétszállításban, ha nem tudnak megegyezni a kukaholding által visszatartott pénzekről.

Kiemelt kép: Kiemelt kép: Marjai János/24.hu

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik