Belföld

A külügyminiszterrel tárgyalt Gyurcsány Washingtonban

Gyurcsány Ferenc kormányfő és Condoleezza Rice amerikai külügyminiszterrel és republikánus szenátorokkal tárgyalt, amely találkozókon a kormányfő felvetette vízummentesség kérdését.

Gyurcsány Ferenc tárgyalt Bill Fristtel, a szenátus republikánus párti frakciójának a vezetőjével és Dennis Hastert republikánus párti képviselőházi elnökkel is. Ezeket a találkozókat a sajtónyilvánosság kizárásával tartották meg. Az MTI információi szerint a felek nyugtázták a kiegyensúlyozott jó kétoldalú, partneri, szövetségi kapcsolatot. A kormányfő valamennyi tárgyaló partnerének felvetette a vízummentesség kérdését.

Juhász Ferenc honvédelmi miniszter csütörtökön a Pentagonban találkozott Donald Rumsfeld védelmi miniszterrel, akivel a két ország között katonai kapcsolatokat és az együttműködés kérdéseit vitatták meg.

Simonyi András nagykövet este vacsorát adott a kormányfő tiszteletére, amelyen részt vett mások mellett Carlos Gutierrez kereskedelmi miniszter, és Peter Pace, a vezérkari főnökök egyesített bizottságának az elnöke.

A kormányfő felesége, Dobrev Klára és az amerikai elnök felesége, Laura Bush csütörtökön Nancy Goodman Brinker volt magyarországi nagykövet ebédvendége volt.

A hölgyprogram keretében mindhárman ellátogattak a Marthe’s table (Márta asztala) nevű jótékonysági intézménybe, amely elesettek, hajléktalanok megsegítésével foglalkozik. George Bush amerikai elnök és Gyurcsány Ferenc a pénteki nap folyamán találkozik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik