Tudomány

Rendkívül jó az emberszabásúak memóriája

csimpanzkolyok(960x640)(1).jpg (csimpánzkölyök)
csimpanzkolyok(960x640)(1).jpg (csimpánzkölyök)

A csimpánzok és az orángutánok gond nélkül visszaemlékeznek három évvel korábbi eseményekre - bizonyították dán kutatók kísérletei.

Az ember képes hosszú évekkel korábbi történéseket felidézni, emlékezéssel reagálhat például egy illatra, egy ízre, egy hangra, ám új feladat megoldásakor is nyújthat segítséget az előhívott tapasztalat. Eddig nem volt arról adat, hogy az emberszabásúk is rendelkeznek ezzel a képességgel – olvasható a Current Biology című tudományos folyóiratban megjelent tanulmányban.

Megjegyezték, pedig nem tudták, hogy fontos lehet

A kutatók szerint a csimpánzok és az orangutánok gond nélkül visszaemlékeztek, hogyan találták meg az eldugott szerszámokat, pedig a feladatot egy három évvel korábbi kísérlet során csupán négyszer gyakorolták.

“Az állatok mindenféle erőlködés nélkül visszaidézték a korábbi tapasztalatot, noha nem várhatták, hogy erre bármikor is emlékezniük kell majd” – magyarázta Gema Martin-Ordas, a dániai Aarhusi Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője.

A tudósok pontosan úgy építették fel az új kísérletet, ahogy a majmok három évvel ezelőtt átélték: tárgyak alá rejtették a szerszámokat. A csimpánzok és az orángutánok egy pillanat alatt rájöttek, hol kell keresniük őket.

Fotó: Northfoto

Különbséget is tudnak tenni az emlékek közt

“Elképesztett, hogy a majmok nemcsak a helyzetre emlékeztek, hanem igen gyorsan is cselekedtek. Átlagosan öt másodpercre volt szükségük, hogy rábukkanjanak a szerszámokra” – tette hozzá Martin-Ordas. A kontrollcsoport tapasztalatlan állatainak öt perc sem volt elég, hogy az eldugott eszközökre találjanak.

A kutatók szerint a kísérletben szereplő majmok a 14 nappal korábban átélt élményekre is bravúrosan emlékeztek. “Itt mutatkozott meg, hogy közeli és régmúltban lezajlott, egymáshoz hasonló eseményeket meg tudják különböztetni. Ez különösen fontos eredmény, hiszen az ilyen különbségek felismeréséhez az állatoknak eltérő elemeket kellett megfelelően kombinálniuk” – hangsúlyozta Martin-Ordas.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik