Belföld

Polt Péter nem foglalkozott a brutálisan összevert nő kérésével

Mint karácsonykor megírtuk, az áldozatsegítő központok szolgáltatásait, valamint pszichológusi segítséget ajánlott az Igazságügyi Minisztérium annak a hatgyerekes anyának, akit novemberben a felismerhetetlenségig összevert volt barátja, egy nyugalmazott katonai alezredes.

Orosz Bernadett azért fordult levélben Varga Judit igazságügyi miniszterhez, hogy a  győri gyermekgyilkosság esetéhez hasonlóan azonnal rendeljenek el vizsgálatot az ő ügyében is, továbbá úgy véli, hogy rendőri védelemre lenne szüksége, bántalmazóját ugyanis nem vették őrizetbe és a letartóztatását sem kezdeményezték, a nyomozás alatt szabadlábon védekezhet. A bíróság csupán távoltartást rendelt el K. István ellen, aki december 23-án és 24-én a Messengeren karácsonyi üdvözlő videót küldött a nő lányának és fiának.

Az Index azt írja, hogy Orosz Bernadett az igazságügyi miniszter után Polt Péter legfőbb ügyésznek is levelet írt, melyben panasszal élt a rendőrségi eljárás körülményei ellen. Szerinte ugyanis a hatóságok „egy ismeretlen lelkiállapotú elkövetőt hagytak szabadlábon.”

A távoltartás egyáltalán nem tudja megakadályozni, hogy a lelkileg teljesen kiszámíthatatlanná vált elkövető újabb támadást hajtson végre velem szemben, az életemre törve, veszélyeztetve a saját és gyermekeim biztonságát… Az nem megnyugtató, ha az első kihallgatásomat végző nyomozó, bizonygatja, hogy higgyem el, beszélt az Istvánnal, nem fogja keresni és bántani többet, megígérte!

Az Index szerint a levél a Pásztói Járási Ügyészségen, majd a Salgótarjáni Járásbíróságon kötött ki, ahonnan a nő azt a választ kapta, hogy „beadványa bírói intézkedést nem igényel.”

Kép: TV2

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik