Foci

Az újonc és a szurkolói céltábla – folytatódik az NB I.

Guzmics Richárd (guzmics richárd, marica, vanczák vilmos, bogdán ádám, )
Guzmics Richárd (guzmics richárd, marica, vanczák vilmos, bogdán ádám, )

A labdarúgó OTP Bank Liga 11. fordulójának nyitómérkőzésén a Haladás Mezőkövesdre látogat.

Még nem állt fel a padlóról a magyar labdarúgás az egy hete kapott pofonból, amikor Hollandiában 8-1-re kikapott a válogatott. A következményeket talán nem kell hosszan ecsetelni: Egervári Sándor lemondott, Szalai Ádám kifakadt, felejthető meccsen csak 2-0-ra vertük Andorrát, Csányi Sándor MLSZ-elnök egyetértett Szalaival, a válogatott pedig 13 helyet zuhant a világrangslistán.

Miközben még javában forrnak az indulatok, a 11. fordulóval folytatódik az OTP Bank Liga, pénteken a Szombathelyi Haladás játszik a Mezőkövesd-Zsóryval. A vendég vasiakat erősíti Guzmics Richárd és Devecseri Szilárd is, a Hali két belső védője pedig a válogatottban mutatott bakijainak következtében a drukkerek céltáblájává vált. Közülük Guzmics biztosan nem játszik sérülés miatt, Artner Tamás ugyanakkor Devecserivel számol annak ellenére is, hogy Amszterdamban felejthetetlen öngólt szerzett, Andorra ellen pedig már a félidőben lecserélték:


Devecseri Szilárd reakciója az öngólja után
Fotó: Facebook

„Büszkék vagyunk, hogy sok játékost adunk a különböző válogatottakba, ugyanakkor tény, ez meg is nehezíti a munkánkat. Ezért elsősorban azokra számítok Mezőkövesden, akik az elmúlt két hétben végig velünk tudtak készülni. A Mezőkövesd hektikusan, de nagyon stílusosan futballozó csapat, melyen látszik edzője, Véber György keze munkája. Nagyon jók labdabirtoklásban – a honi mezőnyben az egyik legkiválóbbak – és sokpasszos futballal szövik akcióikat” – tekintett a mérkőzés elő Artner a haladas.hu-n.

A két együttest egyébként hét hely és hat pont választja el egymástól a tabellán, amennyiben a Mezőkövesd nyerni tudna, akkor lőtávolon belülre kerülne a riválissal szemben és a kiesőzóna környékéről is el tudna mozdulni.

Nincs könnyű helyzetben az NB I. mezőnye, ugyanis könnyen elképzelhető, hogy a csúfos véget erő világbajnoki selejtező-sorozat miatt kevés szurkoló lesz kíváncsi a fordulóra (volt már rá példa korábban), aki meg kimegy, az pedig esetleg kritikát fogalmaz meg – talán joggal. Reméljük a játékosok is érzik, hogy ezekben a hetekben kettőzött erővel kell odatenniük magukat a bajnokságban, hogy némiképp árnyalják a képet.

A hétvége menetrendje az NB I.-ben

péntek:
Mezőkövesd-Zsóry FC – Szombathelyi Haladás 19.00, vezeti: Szabó Zs.

szombat:
Videoton FC-Puskás Akadémia 14.00, v.: Solymosi
Lombard Pápa Termál FC-MTK Budapest 16.00, v.: Kassai
Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – DVSC-TEVA 16.00, v.: Andó-Szabó
MVM Paks-Diósgyőri VTK 18.00, v.: Vad II
Budapest Honvéd – PMFC-Matias 20.00, v.: Becséri

vasárnap:
Újpest FC-Győri ETO FC 16.30, v.: Farkas
Kaposvári Rákóczi-Ferencváros 18.30, v.: Erdös

A tabella:
1. Videoton FC                 10  8   1   1    23- 6  25 pont
2.  Diósgyőri VTK               10  6   3   1    18- 8  21 pont
3.  DVSC-TEVA                   10  6   2   2    23-11  20 pont
4.  Ferencváros                 10  6   –   4    15-14  18 pont
5.  Győri ETO FC                10  4   4   2    17-10  16 pont
6.  Szombathelyi Haladás        10  4   4   2    16-13  16 pont
7.  MVM Paks                    10  4   3   3    15-15  15 pont
8.  Budapest Honvéd             10  4   2   4    14-12  14 pont
9.  Lombard Pápa Termál FC      10  4   1   5    12-14  13 pont
10.  Kecskeméti TE-Phoenix Mecano 10 3   3   4    14-19  12 pont
11.  PMFC-Matias                 10  3   2   5    15-19  11 pont
12.  Puskás Akadémia             10  3   1   6    11-19  10 pont
13.  Mezőkövesd-Zsóry FC         10  3   1   6    14-24  10 pont
14.  Újpest FC                   10  2   4   4    15-17  10 pont
15.  MTK Budapest                10  2   2   6    10-13   8 pont
16.  Kaposvári Rákóczi           10  1   1   8     8-26   4 pont

Ajánlott videó

Olvasói sztorik