Tudomány

Kikészít a bunkó nagynéni, mégsem esünk kétségbe karácsonykor

Rengeteget hallani arról, hogy a karácsony, bár a szeretet ünnepe, egyben a legstresszesebb időszak az évben, a mentális egészségre meg pláne szörnyű hatással van, kiváltképp akkor, ha valaki már egyébként is szenved valamilyen rendellenességben. Ennek ellenére minden kutatás azt mutatja, hogy kevesebb az öngyilkossági kísérlettel, a sajátkezűségből következő sérüléssel érkezők száma a sürgősségiken az ünnepek alatt, mint az év más szakaszaiban.

A karácsonynak egy békés, boldog időszaknak kellene lennie, ehelyett tele van stresszel: kinek mit vegyünk ajándékba, hogyan díszítsük fel a fát, egyáltalán milyen fát vegyünk, mit főzzünk, kit hívjunk meg, kihez menjünk az ünnep melyik napján, és így tovább. Nem csoda hát, ha a

a mentális zavarokkal küzdők számára ez az időszak maga a pokol.

Ennek ellenére kutatások egész sora bizonyítja, hogy nem igaz a városi legenda, miszerint ilyenkor többen próbálnak véget vetni az életüknek, és idegösszeomlás sincs több, mint máskor. Sőt az esetek száma éppen hogy csökken az ünnepek alatt, hogy aztán januárban emelkedjenek ismét drasztikusan.

Stressz azért van bőven

Szakértők szerint a karácsonyi stressz három kategóriában érkezik: az első a biológiai. A kevesebb alvás, a nehezebb ételek, az alkohol és a mozgásszegény életmód rányomja a bélyegét az egészségünkre. Aztán ott van a pszichológiai stressz: a nagyi folyamatos kérdezősködése, hogy mikor lesz már unoka, a nyomás, hogy mindenkinek a legjobb ajándékot adjuk, vagy Mariah Carey All I Want for Christmas is You című száma végtelenítve, miközben a tömött plázában állunk sorban LEGO-ért a gyereknek.

A harmadik stresszfaktor szociális, hiszen ilyenkor olyan emberekkel is találkoznunk kell, akiket a hétköznapokban minden körülmények között kerülünk, ráadásul jó pofát kell vágni a bunkó nagynénihez (kívánt személy behelyettesítendő), ami külön megnehezíti a békés ünneplést.

Alkoholizmusban szenvedőknek rémálom a karácsony

De miért is jelenthet nagy kihívást az ünnep a mentális rendellenességekkel élők számára? A függőségekre hajlamosak számára például több körülmény is láncreakcióként indíthatja be az állapot romlását. Alkoholproblémákkal küzdőknek rémálom lehet karácsony, még akkor is, ha a rokonok tudnak a helyzetről. Az alkohol nemcsak ital formájában, de süteménybe sütve vagy hús szószában is megjelenhet, ez pedig könnyen visszaeséshez vezethet.

Ez itthon kifejezetten fontos téma, hiszen európai viszonylatban kifejezetten sok alkoholt fogyasztanak a magyarok. Bár a WHO statisztikái szerint a helyzet javuló tendenciát mutat, azért még mindig kétségbeejtőek az adatok: 2016-ban például minden emberre évente 10,9 liter elfogyasztott alkohol jut, már ami a regisztrált mennyiséget illeti – a nem regisztrált alkoholos italokkal együtt ez a mennyiség már 12,4 literre tehető.

Fotó: iStock

Rosszabbodhat a depresszió a szeretet ünnepén

Karácsonykor nincs könnyű dolguk azoknak sem, akik depressziótól szenvednek, hiszen nagy a nyomás, hogy karácsonykor boldogok legyünk, és élvezzük az ünnepeket. Egy depressziós rendellenességgel élő nagy valószínűséggel nehezebben teszi meg, mint azok, akiknek nincs ilyen problémájuk. A boldogság elvárása pedig azt eredményezheti, hogy még jobban bezárkózik és eltávolodik a szeretteitől.

Százezrek élnek hazánkban úgy, hogy ok nélkül szégyenkeznek
Magyarországon lelki problémákkal orvoshoz fordulni még ma is „ciki”, pedig a pszichiátriai betegség miatt kezeltek halálozási rizikója 2-3-szoros a lakossághoz képest, és átlagban tíz évet is elvehet az életükből.

A depresszió Magyarországon is komoly problémát jelent, a 2017-es adatok szerint mi vagyunk a legdepressziósabb nemzet az Európai Unióban. Itthon lelki problémákkal orvoshoz fordulni még ma is „ciki”, pedig a pszichiátriai betegség miatt kezeltek halálozási rizikója 2-3-szoros a lakossághoz képest, és átlagban tíz évet is elvehet az életükből. Hazai adatok szerint ez a probléma a magyarok 7,1 százalékát, vagyis évente több mint 700 ezer embert érint évente.

A megdöbbentően magas szám időzített gazdasági bombát is jelent, csak a depresszió az európai GDP 1 százalékát emészti fel.

A kezeletlen depressziót nem csak szorongás, befelé fordulás, izolálódás követheti, a nem kezelt betegek 5-10 százaléka öngyilkosság következtében hal meg, és több mint egyharmaduk kísérel meg öngyilkosságot. Annak ellenére, hogy az utóbbi 15 évben felére csökkent az öngyilkosságok száma hazánkban, sajnos még mindig a világ élvonalába tartozunk e terén.

Az obszesszív-kompulzív zavarban, más néven kényszerbetegségben szenvedőknek szintén keserves lehet a karácsonyi időszak, mivel annyi ember fordul meg az otthonukban, vagy annyi idegen helyre kell elmenniük, hogy kikerülnek a saját, gondosan ellenőrzött komfortzónájukból, abból a biztonságos környezetből, amiben kordában tudják tartani az OCD-t.

Fotó: iStock

Mégsem ugrik meg a betegek száma a sürgősségin

Ennek ellenére friss kutatások azt mutatják, hogy a karácsonyi időszak alatt csökken az öngyilkosságok, az öngyilkossági kísérletek és az ebből következő kórházi sürgősségi ellátások száma. Egy 2011-es kutatás bizonyította, hogy karácsony időszakában kevesebben kerülnek sürgősségire ilyen okokból, mint később, ráadásul Google keresések alapján is ilyenkor a legkevesebb az „öngyilkosság”, a „depresszió” vagy éppen a „fájdalom” kulcsszavakra keresők száma. A legalacsonyabb eredmények éppen szenteste után, karácsony első napján jöttek ki – igaz, hogy az Egyesült Államokra szűkítve, itthon lehet, hogy kicsit tolódna a mérleg nyelve szenteste felé.

A The Guardian által idézett 1981-es kutatás szerzői erre is megtalálták a legvalószínűbb magyarázatot: igaz, hogy a karácsonyi időszakban nagyobb a stressz, és több az ok, ami beindíthatja a negatív mentális folyamatokat, viszont vannak olyan megküzdési mechanizmusok az ünnepek alatt, amik máskor nem állnak az ember rendelkezésére. Ilyenkor mindenki figyelmesebb a másikkal, összejön a család, ami több ismerős arcot, több biztonságot jelent. A mentális zavaroknál ugyanis nagyon fontos, hogy másokra is támaszkodhassunk – karácsonykor pedig a régen látott, kedves rokonokat és barátokat is ide vehetjük.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik