Élet-Stílus

Már elbúcsúzott az élettől, amikor kiderült, meg tudják menteni

A 14 éves lány hónapok óta várt tüdőátültetésre. Miután elköszönt az élettől, kiderült, van számára megfelelő szerv.

A 14 éves brit kiskamasznak, Jessica Paddocknak még az orvosai szerint is nagy szerencséje volt. A cisztás fibrózisban szenvedő lány ugyanis már hónapok óta várt új tüdőre, és már csak hetei lehettek hátra, mikor kiderült, találtak számára megfelelő szervet. Mindezt azután, hgoy a kis Jessica már elköszönt az életétől.


Képek forrása: mirror.co.uk 

Mikor kiderült, hogy ritka, genetikai betegsége miatt tüdőátültetésre lesz szüksége, a kiskamasz először még reménykedett. Szülei szerint bízott abban, hogy az orvosok még időben találnak számára megfelelő tüdőt. Csakhogy a hónapok teltek, egyik a másik után, mindenféle eredmény nélkül, Jessica állapota pedig folyamatosan romlott, míg végül már a hét minden napján oxigénre volt szüksége.

A kislány ekkor adta fel a reményt. Bakancslistát írt azokról a számára fontos dolgokról, melyeket mindenképpen szeretett volna még kipróbálni, mielőtt túl késő lett volna. „A listáján olyan dolgok álltak, mint „Leszoktatni valakit a dohányzásról”, „Delfinekkel úszni”, „Eljutni Dél-Afrikába” vagy „Lefutni a maratont” – árulták el szülei, akik azt is elmondták, az orvosok már felkészítették őket, hogy lányuk nem éli meg a karácsonyt, amikor kiderült, van számára megfelelő tüdő.

 

Néhány nappal később Jessica túlesett az életmentő műtéten a brit Great Ormond Street Hospitalban, azóta pedig lábadozik. „El se tudom mondani, milyen öröm ez nekem. Végre nem vagyok folyamatosan egy géphez kötve, hanem szabadon járhatok-kelhetek, ahogy nekem tetszik” – ujjongott a kamaszlány, aki elárulta, 10 éves kora óta romlott folyamatosan az állapota, a műtét előtt pedig már alig-alig kapott levegőt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik