Nagyvilág

Orosz kémek támaszpontja volt a francia Alpok

Tizenöt orosz kém használta támaszpontként a francia Alpok településeit egész Európa területén végrehajtott különböző  műveletekhez –  állítja a Le Monde című francia napilap.

Az újság csütörtöki kiadásában, amelyből hírügynökségek szerdán előzetesen ismertettek részleteket, azt állítja, hogy a kémek az orosz katonai felderítés (GRU) ügynökei voltak. A lap szerint a hírszerzőknek bérgyilkosságok és szabotázsakciók elkövetése mellett üzenetek átadására szolgáló titkos postafiókok fenntartása volt a feladatuk.

A MTI azt írja: a kémek egyike állítólag részt vett abban a meghiúsult merényletben, amelyet tavaly március 4-én követtek el az angliai Salisburyben Szergej Szkripal volt orosz-brit kettős ügynök és lánya ellen. A nyugati hírszerzéseknek a Szkripal-ügyben folytatott nyomozásai vezettek az orosz kémek nyomára.

A lap úgy tudja, 2014 és 2018 között az ügynökök több olyan  kisebb délkelet-franciaországi településen is megfordultak, mint Annemasse, Chamonix és Évian. A hírszerzők a többi között Bulgáriában, Moldovában és Montenegróban tevékenykedtek, de Franciaországban nem. A Le Monde szerint a hatóságoknak nem sikerült sem fegyvereket, sem más, a kémtevékenységgel kapcsolatos anyagot lefoglalniuk.

Kiemelt kép: A washingtoni Nemzetközi Kémmúzeum által 2017. január 4-én közreadott, keltezetlen kép a korábbi szovjet titkosszolgálat, a KGB ügynökei által 1970 körül használt, kabátba rejtett fényképezőgépek egyikéről. A lencsét a dupla gombsoros kabát jobb oldali középső gombjaként álcázták, a kém pedig a kabátzsebbe rejtett, a lencséhez kábellel csatlakozó készülék expozíciós gombja megnyomásával rögzített képeket. Kabátba rejtett modelleket ez idő tájt nem csupán a Szovjetunióban, de Európában és Észak-Amerikában is széles körben alkalmaztak. (MTI/EPA/Nemzetközi Kémmúzeum)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik