Közélet

Két új képviselő ülhet be ma az Országgyűlésbe

Két új ellenzéki képviselő foglalhat ma helyet az Országgyűlésben, amely a megszokottnál rövidebb, mindössze kétnapos ülést tart.

Az ülés hétfőn 13 órakor kezdődik, először a képviselők a közelmúltban 99 éves korában elhunyt Horváth Jánosra (Fidesz) emlékeznek, aki 1945 és 1947 között kisgazda nemzetgyűlési, majd 1998 és 2014 között fideszes országgyűlési képviselő volt. Horváth János 2003-tól 2014-ig a parlament korelnöke volt.

A napirend előtti felszólalások után két új ellenzéki képviselő teheti le esküjét.

Szakács László korábban 2006-2010 és 2014-2018 között is volt már az MSZP-frakció tagja, ezúttal a családi okokból távozó Tóbiás József helyét foglalhatja el a szocialisták között. A DK padsoraiban Sebián-Petrovszki László pártigazgató az októberben a XI. kerület polgármesterévé választott László Imrét váltja.

Tóbiás József lemond képviselői mandátumáról
Nem fog többé a Kanári-szigetekről bejárni dolgozni.

Az interpellációkra ezúttal egy óra áll rendelkezésre, amit az azonnali kérdések követnek szintén hatvan percben, majd a kérdések hangozhatnak el fél órában.

Kedden szavazásokkal folytatódik az ülés, több nemzetközi szerződés kihirdetése mellett ekkor döntenek például a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tavalyi zárszámadásáról és jövő évi költségvetéséről, továbbá energetikai, oktatási és pénzügyi tárgyú törvénymódosításokról is.

A parlament december második hetében fejezi be őszi ülésszakát.

(MTI, kiemelt kép: Marjai János/24.hu)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik