Azt mondja Kásler emberi miniszter a Ház népjóléti bizottsága előtt, hogy minden rendben a magyar egészségüggyel, ami meg nincs rendben, azért a betegek és a kórházi látogatók a felelősek.
- a betegekkel az a baj, hogy nem mennek időben orvoshoz, valamint ellógják a szűrővizsgálatokat
- a látogatókkal meg az a baj, hogy behordják a sok mocskot a kutyaszaros cipőjükkel a kórtermekbe.
Precíz diagnózis, melyhez azt is hozzátette Kásler: nem tapasztalja, hogy „égne a ház”, legfeljebb „csőtörésről” vagy „dugulásokról” lehet szó.
Kásler májusban azzal a szöveggel vétette észre magát, hogy a tízparancsolat betartásával megelőzhető a betegségek zöme; most ismét sikerült a beteget hibáztatnia a nyavalyákért.
Kétségtelen, hogy tényleg borzalmas az egészségtudatosságunk, és való igaz, mindenkinek saját felelőssége is van abban, hogy időben beballag-e rendelésre, részt vesz-e szűréseken, hiszen a gyógyulás alapja a korai diagnózis.
A rossz szokás megváltoztatásához viszont kellenének a páciens akaratán kívüli egyéb tényezők is.
Kezdjük ott, hogy a lakosság egy részének esélye nincs eljutni szakrendelésre.
Először is: beutaló kell. Ám ahelyett, hogy rögtön a szakorvos nézne ránk, ahogy az a legtöbb országban működik, hiszen minden betegadat elérhető felhőből, Amivel, jó esetben, pár hét múlvára kapunk időpontot. Aki nem időmilliomos, inkább elbagatellizálja a tüneteit. Aztán persze eljön az a pont, amikor megúszhatatlan az orvos.
Elmesélem egy kísérletemet az állami nőgyógyászaton.
Nehéz időszakot éltem, se időből, se pénzből nem voltam milliomos, s azt gondoltam, nincs rendben, hogy kizárólag magánpraxisban gondolkodhat az ember. Gyakorlatilag őrültnek nézett a komplett stáb, hogy rendes keresőként nem kapásból magándoktornál kezdtem. A beutaló megkaparintása után súlyosbodó panaszaimmal három hét utánra kaptam időpontot. Amikor megjelentem, a folyosón sor, a doktor még nem érkezett meg. Időpontom ellenére két és fél órát ácsorogtam (mert ülőhely már nem akadt) a folyosón. Amikor bejutottam, kiderült, kell egy vérvétel, egy hormontükör, egy ultrahang, menjek ide meg oda.
Hónap közepén jártunk, a labor „megtelt”, várjak a következő hónapig. Ultrahangra pedig tíz hét múlva akadt időpont.
Végül tényleg a magánrendelésen kötöttem ki, ahol egy kalap és két nap alatt megvolt minden, igaz, egy kisebb vagyonért.
Nekem se nyolcórás állásom, se családom, mégis szinte kivitelezhetetlen használnom az állami egészségügyet.
Marad az ima: add, Uram, hogy csak kórházba ne kerüljünk!
Miközben:
- nincs nemzeti alkoholstratégiánk, mindez a nyolcszázezer alkoholista országában
- a többség számára elérhetetlenek a jó minőségű ételek, álom a zsírszegény, rostban, vagyis zöldségben és gyümölcsben gazdag táplálkozás
- a borzalmas levegőminőség főleg városon évekkel rövidíti meg a lakosok életét.
Ugye ezek nem a polgár hibái?
A lényeg: aki képtelen megfizetni a magánrendeléseket, az annyit is ér.
Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu
