Élet-Stílus

A kórházban vette feleségül haldokló rákbeteg barátnőjét

Legalább egy napra a világ legboldogabb embere volt a 25 éves kínai lány, akinek már csak hetek vannak hátra életéből.

Fu Huixinag a nyáron tudta meg, hogy már gyógyíthatatlan, agyi áttétes tüdőrákban szenved. A hír hallatán barátja, akik egy másik városban dolgozott, azonnal felmondott munkahelyén, hogy minden idejét kedvese mellett tudja tölteni a Henan városában található kórházban. Ha ez nem lett volna elég bizonyíték arra, hogy mennyire szereti a nőt, Yu Haining olyan lépésre szánta el magát, amit kevesen tennének meg ebben a helyzetben. November elején megkérte a nő kezét.

 A kórházban megtartott esküvővel legalább egy napra a világ legboldogabb embere volt a rákban haldokló 24 éves lány
Fotó:NetEase 

Fu akkor riportereknek elmondta: vegyes érzelmekkel fogadta a lánykérését, mivel már csak nagyon kevés ideje maradt hátra, és az járt a fejében, vajon mihez fog kezdeni Yu, amikor „a közeljövőben itt hagyom”.  A héten megtartott esküvőn készült fényképek azonban már azt mutatják, Yu nagyon is jó döntést hozott, amikor az esküvő mellett kardoskodott, hiszen látva Fu arcát, egyértelmű, hogy nagy boldogságot hozott számára a menyegző. 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik