Foci

A vártnál izmosabb keleti újonc

A frissen feljutott Diósgyőr 5. helyen zárta az őszt, Benczés Miklós vezetőedző a dicséret után óvatos erősítést helyezett kilátásba.

Újoncként zárja az 5. helyen 2011-et a DVTK. A dvtk.eu-nak nyilatozva évvégi értékelésében Benczés Miklós vezetőedzője várakozáson felülinek nevezte a Diósgyőr őszi produkcióját.

“Arra számítottam, hogy biztosan benn tudunk maradni az első osztályban. Nem volt nagy játékosmozgás az NB II-ből való feljutás után, ennek ellenére látni lehetett, hogy van annyi a csapatban, hogy ne legyenek kiesési gondjaink. Az ötödik helyezés várakozáson felüli, nemcsak számunkra, hanem a közönségünk, a szakma és a közvélemény számára is.

Ha nem okozunk ilyen meglepetést, akkor nincs ez a felfokozott médiaérdeklődés sem, amely nemcsak a csapatnak, hanem a közönségünknek is szólt, akik többször is megtöltötték a stadiont” – tekintett vissza Benczés a dicső őszre.

A “12. DVTK-játékos”, a diósgyőri publikum munka közben:

A tréner több okkal indokolta a meglepően jó szereplést. Volt  egy stabil csapata, amely túl erős is volt a másoodosztályhoz, csak kevés új játékos érkezett a nyáron, akik gyorsan beilleszkedtek. A motivációs a friss élvonalbeli tagság adta, az erőt pedig fanatikus közönség.

“Jól sikerült a bemutatkozás, a sikerek további hitet és erőt adtak a csapatnak. Azt sem szabad elfelejteni, a tulajdonosi körnek köszönhetően stabil az anyagi háttér és szemmel láthatóan fejlődik a klub” – mondta Benczés, aki kitért az egyéni teljesítményekre is.

Visszafogott dicséret, mértéktartó erősítés

Francisco Gallardo gyorsan beilleszkedett, sajnos pont sérülésekor volt a legjobb formában, jó mezőnymunkája melett már gólokat is szerzett. Luque klasszis, meghatározta a csapat teljesítményét. Igor Gal, Mohamadou Abdouraman is ez a kategória, akik folyamatosan jó teljesítményt nyújtottak.

Budovinszky Krisztián hátvéd létére gólokat rúgott, viszont védőteljesítménye inkább csak a hazai pályán volt dicséretes” – fogta vissza a dicséretözönt a szakember, aki azért összességében megemelte a kalapját Budovinszky előtt, és elismerte a fiatal Vadász Viktor játékát is.

“Ha csak tartani akarjuk az ötödik poziciót, akkor is meg kell erősíteni a csapatot, egy-egy játékos kiválásával nem tudjuk ugyanazt a teljesítményt nyújtani, mint velük.

Szükség van az erősítésre, minden bizonnyal a vetélytársak is ezt teszik majd. Nagy népvándorlás azonban nem várható, ez egyébként sem jellemző a DVTK-ra az új érában.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik