Foci

Aczél fellebbezett eltiltása ellen

Aczél Zoltán és jogi képviselője, dr. Czeglédy Csaba egy újabb elmarasztaló döntés esetén a Magyar Köztársaság Bíróságához fordul.

Amint arról kedden beszámoltunk, a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága fenntartotta a bundagyanúba keveredett Aczél Zoltán felfüggesztését, így a Haladástól menesztett szakember továbbra sem dolgozhat.

Czeglédy Csaba, a tréner ügyvédje a haladasfc.nyugat.hu-nak elmondta, szerinte ebben az ügyben hat-hét év múlva születhet jogerős ítélet, így nem értenek egyet azzal, hogy Aczélt felfüggesztették. Mint mondta, ha bebizonyosodna az, hogy bűnös – amit Czeglédy kizártnak tart -, akkor is maximum két évre lehetne eltiltani az edzősködéstől, így azonban sokkal tovább nem ülhet kispadra.

Czeglédy azt is elárulta, szerinte valakik szándékosan manipulálták a közvéleményt és a tulajdonosokat, „nyomást gyakoroltak rájuk, hogy távolítsák el Aczél Zoltánt”. Az ügyvéd szerint egyébként kedden az FB jogellenesen hagyta helyben a felfüggesztést, így természetesen fellebeztek a döntés ellen.

Amennyiben újabb elmarasztaló döntés születne, úgy a Magyar Köztársasági Bírósághoz fordulnak.

„Nem rendeltetésszerű a jogalkalmazás, hiszen ahogy korábban kifejtettem az Aczél Zoltán ellen indított fegyelmi felfüggesztésével, az eltiltása tovább fog tartani mint ami az MLSZ szabályzata alapján maximálisan kiszabható. Az MLSZ kínjában hiába hivatkozik a FIFA szabályzatára, az FB jogász végzettségű elnökének tudnia kell, hogy egy nemzeti jogszabállyal egyetlen társadalmi szervezet belső szabályzata sem mehet szembe. Meggyőződésem, hogy az MLSZ szabályzatában is azért nincs bent, hogy a mérkőzés befolyásolásának gyanúja nem évülhet el, mert az szembemenne a hatályos jognak. Fenntartom, hogy a fegyelmi eljárást el sem lehetett volna indítani” – mondta Czeglédy a haladasfc.nyugat.hu-nak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik