Tech

Autóvezetés közben is nyomkodjuk a mobilunkat, pedig félünk, hogy baj lesz

Elkészült a Be Social „Magyarok mobilon” felmérése, ami szerint a fiatalok tévézés közben is a mobilt nyomkodják, sőt a videochat filtereket is imádják. A felmérés alapján a mobilinternettel rendelkezők 30 százaléka fizet havonta valamilyen online szolgáltatásért, eközben az SMS-t már elfelejtettük, ugyanis csak a megkérdezettek 10 százaléka küld ilyen fizetős üzeneteket rendszeresen.

A mobil már rég nem csak azért van nálunk, hogy telefonáljunk vele. Éppen ezért nem meglepő, hogy a megkérdezettek 87%-a válaszolta azt, hogy van mobilnet a telefonján.

Sőt, a válaszolók 30%-a azt állította magáról, hogy egy lépést sem tesz sehova a telefonja nélkül, és csak minden tizedik véli úgy, hogy a mobil számára csak egy eszköz, amit leginkább telefonálásra használ. Ha valakire azt mondják ismerősei, hogy mobilfüggő, akkor valószínűleg sokat nyomkodja a telefonját – márpedig a válaszolók egyharmada (34%) így van ezzel.

A kérdőívben a válaszadóknak 13 állítás közül kellett rájuk illőeket kiválasztaniuk, az első három helyre olyanok kerültek, amelyek épp arra utalnak, hogy minden szabad percüket megpróbálják mobilozásra használni. A legnépszerűbb válaszok:

  1. Ha unatkozom, a telefonomhoz nyúlok.
  2. Tömegközlekedési eszközön, autóban utazva mobilozok.
  3. Tévézés közben a mobilomat nyomkodom.

A 14 és 25 év közöttiekre még inkább jellemzőek ezek a válaszok: 10%-kal nagyobb arányban nyomkodják telefonjukat tévézés közben, és 22%-kal nagyobb arányban vannak köztük olyanok, akik utazás közben mobiloznak.

A nem toplistás válaszok között is akadtak meglepő eredmények: minden 20. válaszadó szokott üzenetekre reagálni vezetés közben – a férfiaknál ez az arány még nagyobb (9%). A megkérdezettek 13%-a vallotta be, hogy előfordul, hogy tárgyalás vagy tanóra közben a mobilját nyomogatja.

Fotó: iStock

Buszbérlet, vagy időjárás-jelentés: Mire használjuk a mobilt a telefonáláson túl?

A megkérdezettek között meglepő módon az okostelefonok egyik legnépszerűbb funkciója az, hogy megtudhatjuk, milyen lesz az időjárás. Ez áll az első helyen (88%) azok között a tevékenységek között, amit már kipróbáltak a felmérés kitöltői a mobiljukon. Szorosan követi ezt a második helyen az e-mailek írása, olvasása (87%), a harmadik helyen pedig a térkép vagy navigáció használata (81%). A lista végén a belépőjegy vásárlása (35%), a könyvolvasás (32%) és valamilyen tevékenység rendszerességének a követése (22%) szerepel.

Chat, közösségi média, netes keresés, időjárás figyelése és hírolvasás – erre használjuk leggyakrabban és legszívesebben a mobiltelefonunkat.

Hogy az SMS már kezd korszerűtlenné válni, azt az is igazolja, hogy a lista utolsó helyére került: csak minden 10. válaszoló ír vagy fogad SMS-t napi szinten. A 14-25 éves korosztály az átlagosnál intenzívebb, ha képi tartalomról van szó: az ehhez a generációhoz tartozó válaszadók 61%-a naponta néz videót a telefonján, ami pont kétszer annyi, mint a felmérésben válaszolók átlaga. De chatelésre, netes keresésre és fényképezésre is gyakrabban használják a telefont a 14-25 közöttiek, mint az idősebbek. Az egyetlen tevékenység, ami hátrébb szorult náluk, mint az idősebbeknél, az a hírolvasás – 7%-kal kisebb arányban jelölték meg gyakori mobilos tevékenységként.

Vannak olyan funkciók, amik még nem terjedtek el eléggé, illetve, amiket kifejezetten nem szeretünk mobilon csinálni. Ezek között első helyen az egy érintéses fizetés (42%) áll, második a banki ügyintézés (39%), harmadik pedig az olvasás (36%).

Fotó: iStock

Az előfizetős szolgáltatások még csak most kezdenek népszerűek lenni, a válaszadók 70%-a egyáltalán nem fizet elő ilyenekre. Persze ez azt is jelenti, hogy már 30 százalékuk fizet valamilyen szolgáltatásért, amelyek közül a Spotify bizonyul a legnépszerűbbnek, az HBO GO-t, a Netflixet és az Amazon Prime-ot megelőzve.

Ha már lehetne, akkor a legtöbben gyors egészségügyi diagnózisra (39%) használnák a mobiljukat, esetleg szabad parkolóhelyet keresnének vele (31%), vagy egy okosotthon vezérlését (29%) irányítanák. A 14-25 éves korosztály mindennapjait pedig az könnyítené meg leginkább, ha a buszbérletük mutathatnák fel a mobiljukon, náluk ugyanis ez került az első helyre 42%-kal.

A szelfi a legnépszerűbb fotótéma?

A netes kommunikáció alapkellékei a képek, videók, GIF-ek. A felmérés ezért arra is kíváncsi volt, mit fotóznak leggyakrabban a válaszadók. A természet, tájak (71%), a család, gyerek (64%), és az épületek, városrészletek (44%) bizonyultak a leggyakoribb fotótémáknak,

a szelfi (26%) a negyedik helyre szorult – ami így is azt jelenti, hogy minden 4. válaszadó rendszeresen készít magáról szelfit.

A 14-25 évesek körében a szelfi azért ennél népszerűbb, körükben minden 2. készít ilyen önarcképet magáról rendszeresen. Gyakran készülnek még fotók a házi kedvencekről, az üzleti dokumentumokról, autókról és motorokról, valamint a furcsa élethelyzetekről.

A csevegő applikációk (Viber, Whats App, stb.) használata egyre elterjedtebb: a válaszadók 45%-a rendszeresen használja ezeket, akár videótelefonálásra is, csak 6%-uk mondta azt, hogy még nem próbálta ki egyiket sem. Nagyobb arányt képviselnek a rendszeres használók között a 14-25 évesek és azok, akikről mondták már azt, hogy mobilfüggők. A csevegő appokban a fotók, videók küldése (89%) a legnépszerűbb az üzenetküldési lehetőségen kívül, ezt követi a matricaküldés (79%), majd a GIF küldése (64%).

A 14-25 év közöttiek nagyobb arányban veszik igénybe ezeket a funkciókat, így náluk a videochat közbeni filterek használata is kétszer olyan magas (62%), mint az átlag (30%).

Biztonságban tudhatjuk-e adatainkat és magunkat?

Jobban megoszlik a mezőny, ha az adatok biztonságáról van szó. Jellemzően a férfiak és a fiatalok a tájékozottabbak és tudatosabbak – nagyobb arányban vannak köztük azok, akik ujjlenyomattal vagy arcfelismeréssel védik adataikat a telefonjukban. Az összes válaszolót figyelembe véve a legtöbben úgy gondolják, megfelelő védelemnek számít, ha telefonjukat mindig magukkal viszik és ügyelnek rá (51%), csak ezt követi a valódi adatvédelemnek számító ujjlenyomat használata (48%), és a biztonsági kód megadása (36%).

Fotó: iStock

A válaszolók 32%-a minden telefonban tárolt adata egykönnyen odaveszhet, mert semmit nem tesznek azért, hogy a felhalmozott adatokat kimentsék. 37% viszont rendszeresen végez mentést valamilyen felhő alapú szolgáltatás segítségével.

A felmérésben résztvevők több mint fele gondolja úgy, hogy lehet káros egészségügyi hatása a mobilozásnak, csak 11% tartja ezt mendemondának.

Érdekes, hogy épp a „mobilfüggőnek” mondottak aggódnak jobban a káros hatások miatt

– 64% gondolja úgy, hogy a mobilhasználat egészségügyi kockázatokkal jár. Náluk már csak a 14-25 éves korosztály aggódik jobban: az ő csoportjukban 72% azok aránya, akik valószínűsítenek valamilyen negatív hatást.

“A felmérésből jól látszik, hogy Magyarországon is egyre gyorsabban terjednek az online fizetős szolgáltatások, amelyek drasztikusan átalakítják a tartalomfogyasztási szokásainkat, így egész iparágakra lesznek hatással itthon is” – összegezte azt eredményeket Forgács Mariann, a felmérést készítő Be Social társtulajdonosa, aki szerint a Z-generáció tagjai Magyarországon már ugyanúgy a mobiljuk köré építik társas kapcsolataik, ahogy kortársaik is Nyugat-Európában, vagy a tengerentúlon.

A felmérés online megkérdezésen alapult, összesen 5360 személy válaszait összegyűjtve. Az eredmények nem reprezentatívak, de nagy arányban lefedik az egyes demográfiai csoportokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik