Kultúra

Művészek összefogásával jön a 4. Heti Betevőért jótékonysági aukció

Idén negyedik alkalommal, november 22-én, a Godot Kortárs Művészeti Intézetben rendezik meg a Művészek a Heti Betevőért elnevezésű jótékonysági aukciót és kiállítást, mely kortárs művészek – festők, grafikusok, fotográfusok – önkéntesek és támogatók közreműködésével valósul meg. Az eseményre több mint 80 művész ajánlotta fel alkotását, ahol az online licitből származó bevétel összegét a Heti Betevő fővárosi szervezetei által elért rászoruló emberek támogatására fordítják. A kiállítók között szerepel Eifert János, Féner Tamás, Horváth M. Judit, Molnár Gyula, Vojnich Erzsébet, Szüts Miklós, Nagy Gábor, Alföldi Róbert, Nádas Alexandra és Esterházy Marcell.

A Heti Betevő önkéntesekből álló csapata hatodik éve minden vasárnap meleg, éttermi minőségű vasárnapi ebéddel vendégeli meg rászoruló emberekből álló támogatotti körét. A főfogás mellé süteménnyel és gyümölccsel is készülnek. A fővárosban körülbelül 500, vidéki csoportjaiknál (Makó, Székesfehérvár, Pécs) 150 adag ételt osztanak ki rendszeresen. A kezdeményezést egy befogadó baráti társaság indította el a VII. kerületi Kisüzem nevű szórakozóhelyről, ma már száznál több aktivistájuk tevékenykedik szabadidejében. Az ebédet kezdetben környékbeli éttermek készítették el alapanyagáron, melyet a kihelyezett perselyekben gyűjtött adományokból fedeztek, mára több étterem, társaság, cég úgy csatlakozik, hogy a költségeket maga állja. Számos kreatív projektet indítottak útjára abból a célból, hogy minél több emberhez eljusson a társadalmi felelősségvállalás, az adakozás és az önkéntes munka fontossága. 

A jótékonysági kiállítást Nyáry Krisztián író, irodalomtörténész nyitja meg és Vázsonyi János előadóművész, zeneszerző fog zenélni. A kiállított alkotásokra november 23-tól online, a facebook esemény alatti albumban lehet licitálni. A kiállítást november 23. és 29. között lehet megtekinteni 12.00 – 19.00 óra között.

Kiemelt kép: Facebook / Heti betevő

Ajánlott videó

Olvasói sztorik