Nagyvilág

Abban bíznak Trump ellenfelei, hogy a televízióval üthetik ki az amerikai elnököt

Fontos állomáshoz érkezett a Donald Trump ellen indított kongresszusi felelősségre vonás. A demokraták nyilvános meghallgatásokkal próbálják meggyőzni az amerikaiakat, hogy az elnököt el kell távolítani a hatalomból. A következő napokban kiderülhet, sikerrel járnak-e, vagy az egy év múlva esedékes elnökválasztáson próbálhatják csak meg leváltani.

Elérkeztünk a végjáték kezdetéhez. Szerdán, magyar idő szerint délután négy órától először tartanak nyilvános tanúmeghallgatásokat az amerikai képviselőházban a Donald Trump amerikai elnök indított közjogi felelősségre vonási eljárás (impeachment) részeként. Ezzel új fejezethez érkezett a szeptember óta tartó, eddig nagyrészt zárt ajtók mögött végzett vizsgálat, ami radikális esetben akár Trump elmozdításával is véget érhet.

A demokrata vezetésű képviselőház szeptember végén indította meg az impeachmentet az amerikai elnök ellen, egy közérdekű bejelentő panasza alapján. Az amerikai hírszerzésben dolgozó bejelentő azt állította, hogy Trump visszatartott egy Ukrajnának szánt, 400 millió dolláros katonai segélyt, amit csak akkor volt hajlandó átadni Kijevnek, ha az ukrán kormány nyomozást indít Trump legfőbb belföldi politikai ellenfele, Joe Biden demokrata elnökjelölt és fia ellen.

Trump ellen azóta egyre csak gyűlnek a bizonyítékok. Zárt ajtók mögött tett képviselőházi meghallgatásokon az amerikai kormányzat több tagja is megerősítette a bejelentő panaszában leírtakat.

Gyűlnek a bizonyítékok Trump bűnösségére
Elkezdték nyilvánosságra hozni a zárt ajtók mögött tett tanúvallomásokat, a szenátus már a tárgyalásra készül, a Fehér Ház időhúzásra játszik, de még mindig kérdéses, hogy a republikánus szenátorok eltávolítják-e Trumpot az elnöki székből.

A tanúvallomásokból több részlet is kiszivárgott, majd az előző héten nyilvánosságra hozták a tanúvallomások leiratait, és az impeachment támogatói szerint azok alapján egyértelműnek látszik, hogy az elnök saját belpolitikai céljaira használta az Egyesült Államok külpolitikáját. Már csak a választókat kell meggyőzniük arról, hogy Trump ezzel olyan vétséget követett el, ami megfelelő alap eltávolítására a hatalomból.

Meggyőzni a közvéleményt

A demokraták terve szerint a szerdán kezdődő nyilvános meghallgatásokkal sokkal nagyobb hatást tudnak gyakorolni a közvéleményre, mint az írásban közzétett tanúvallomásokkal. Ám így is van mitől tartaniuk. Legutóbb, amikor Robert Mueller, a 2016-os elnökválasztásba történt orosz beavatkozást vizsgáló különleges ügyész tanúskodott a kongresszus előtt, az eredmény csalódás volt a demokraták számára.

Akkor nem sikerült meggyőzően tálalniuk, hogy Trump nem ártatlan, és elkövethette az igazságszolgáltatás akadályozása bűnét, de az ukrán ügy a demokraták szerint más lesz. Reményeik szerint a tanúk meghallgatásával egy egyszerű, rövid, tömör és könnyen érthető történetet tudnak elmondani az amerikaiaknak arról, hogy Trump hogyan élt vissza elnöki hatalmával, és hogyan használta saját személyes céljaira az amerikai külügyminisztériumot.

A nyilvános meghallgatásokat két sztártanúval kezdik. Szerdán William Taylor ideiglenes ukrajnai amerikai nagykövet, valamint az Ukrajnáért is felelős külügyminisztériumi diplomata, George Kent egyszerre áll a hírszerzési bizottság elé, ahol várhatóan nagyjából 6 órán fognak válaszolni a képviselők kérdéseire.

A két karrierdiplomata várhatóan semmi újdonságot nem mond majd, csak megismétli a zárt ajtók mögött tartott meghallgatásokon elhangzottakat. A demokraták abban bíznak, a nyilvánosság előtt elismételt vádak sokkal nagyobb hatással lesznek a közvéleményre, hiszen a választók így nem csak írásban találkoznak a Trumpra nézve legaggályosabb kijelentésekkel.

William Taylor. Fotó:Stefani Reynolds / CNP /AFP

Tanúvallomásában William Taylor elmondta, hogy Trump csak akkor akarta átadni az Ukrajnának megítélt segélyt, ha az ukrán kormány nyilvánosan bejelenti: nyomozást indítanak a Burisma Holdings nevű gázvállalat ellen, amelynek igazgatótanácsi tagja volt Hunter Biden, Joe Biden fia. A nagykövet szerint az egész terv célja az volt, hogy befeketítsék Joe Bident, és ezzel segítsék Trump újraválasztási kampányát.

George Kent ezt megerősítette. A külügyi diplomata „politikai indíttatású bűnvádi eljárásként” jellemezte Trump kérését, ami szerint „aláássa a jogállamiságot”, és megkérdőjelezte, hogy törvényesen megteheti-e az amerikai elnök, hogy nyomozást követeljen politikai ellenfele ellen. Állítása szerint Trump azt akarta, hogy az ukrán elnök nyilvánosan jelentse be a Bidenék elleni nyomozást. Ahogy fogalmazott, az amerikai elnök azt várta az ukrán államfőtől, hogy „álljon egy mikrofon elé, és mondja azt, hogy nyomozás, Biden és Clinton”.

Trump támogatói ellentámadásra készülnek

A Fehér Ház és általában a Republikánus Párt eddig nem tudott igazán hatásosan védekezni a Trump elleni vádakra. A váratlanul kipattant botrányban végig a demokratáké volt az előny. Most viszont itt lesz a republikánusok előtt a lehetőség, hogy összeszedett stratégiával semlegesítsék az impeachmentet.

Az amerikai sajtóban megjelent beszámolók szerint a hírszerzési bizottság republikánus tagjai nagy erőkkel készülnek a nyilvános meghallgatásokra, annyira, hogy gyakorlásképpen előre le is játszottak egy próbameghallgatást, hogy leteszteljék a kérdéseiket és az azokra várható válaszokat. A republikánus kérdezők várhatóan politikai indíttatásúnak fogják lefesteni a demokraták vezette eljárást, a tanúskodó tisztségviselőket pedig „karrierista bürokratáknak”, akik szerintük csak azért támadjak az elnököt, mert nem értenek egyet politikájával.

Erre utalt maga Trump is, aki pár órával a meghallgatások előtt csak ennyit írt Twitter-oldalán:

Emellett igyekeznek majd minimalizálni Trump szerepét az ukrán ügyben, kihangsúlyozva, hogy Taylor és Kent sem beszélt személyesen az elnökkel az ukrán segély visszatartásáról, és az Ukrajnától követelt nyomozásokról. Biden és fia szerepét firtatják majd, hogy elvonják a figyelmet az elnök tetteiről. Emellett azzal érvelnek majd, hogy Trump csak az általános ukrán korrupció miatt tartotta vissza a katonai segélyt, amit aztán Kijev végül megkapott, anélkül, hogy bele kellett volna kezdeniük bármilyen nyomozásba.

Minden a közvéleményen múlik

A demokrata vezetésű képviselőház ezen a héten és a következő héten tart nyilvános meghallgatásokat, amiken az eddigi bejelentések szerint összesen 11 tanút hallgatnak meg, akik a Fehér Házban, a külügyminisztériumban és a Nemzetbiztonsági Tanácsban dolgoznak, vagy dolgoztak. A képviselőház ezután fog szavazni arról, hogy megteszik-e az alkotmányos vádemelést Trump ellen.

Ez várhatóan megtörténik a demokrata többségű képviselőházban, ahol a szavazatok több mint fele szükséges az impeachment folytatásához. Ezt követően a szenátus egy várhatóan egy hónapig tartó „tárgyalás” után kétharmados döntéssel szavaz arról, hogy az eléjük benyújtott bizonyítékok elegendőek-e az elnök elmozdításához. Ehhez azonban legalább húsz republikánus szenátor támogatására lesz szükség, amire egyelőre nincsen sok esély.

A demokraták abban bíznak, hogy ez mégis megtörténhet, ha a közvélemény az elnök ellen fordul, és a szenátorokat olyan nagy nyomás alá helyezik választókerületek szavazói, hogy saját politikai érdekből megszavazzák Trump eltávolítását. A közvélemény-kutatások adatai szerint erősen emelkedett az impeachmentet és Trump lemondatását támogató emberek aránya, mióta a demokraták megkezdték a folyamatot, de a növekedés az előző héten megállt.

A nyilvános meghallgatások reményeik szerint olyan hatással lesznek, mint Richard Nixon idejében, amikor a tévékben közvetített kongresszusi meghallgatások után fordultak az embereket a republikánus elnök ellen, aki végül kénytelen volt lemondani posztjáról.

Csakhogy a Monmouth egyetem felmérése szerint az elnök munkájával elégedett választók 62 százaléka közölte, hogy Trump nem tud semmi olyat tenni vagy mondani, ami után elveszítené támogatásukat. Ez pedig a republikánus szavazók jelentős többsége, akik biztosan megbüntetnék a szavazófülkében azokat a republikánus politikusokat, akik megszavaznák a Trump elleni impeachmentet.

Trump eltávolítása így egyelőre nagyon távolinak tűnik. Egy politikai húzás azonban veszélyes lehet az elnökre.

A szenátus egyszerű többséggel dönthet úgy, hogy nyílt szavazás helyett titkos szavazással döntenek az impeachmentről. Ehhez csak három republikánus szenátor támogatására lenne szükség, ami könnyen meg is történhet. Korábban már több republikánus is felvetette, hogy akár 30-35 szenátor is megszavazná Trump eltávolítását egy titkos szavazáson, mert akkor nem kéne tartaniuk a választók megtorlásától.

Kiemelt kép:  Noam Galai/WireImage/GettyImigaes

Ajánlott videó

Olvasói sztorik