Nagyvilág

Az EU vizsgálni fogja a magyar szennyvíziszap-botrányt

Az egyik első vizsgálandó ügy lesz az új környezetvédelmi biztos, a litván Virginijus Sinkevičius asztalán a magyarországi szennyvíz-iszap botrány – erről számolt be Ujhelyi István EP-képviselő és Korózs Lajos szocialista országgyűlési képviselő Brüsszelben tartott sajtótájékoztatóján. Az MSZP politikusai több uniós vezetőivel, így többek között az Európai Parlament környezetvédelmi (ENVI) bizottságának alelnökével, Bas Eickhouttal is tárgyaltak az ügyről.

Amint arról több cikkünkben is beszámoltunk, Horvátországból két év alatt 91 ezer tonna, Szlovéniából évi 31 ezer tonna szennyvíziszap érkezett Magyarországra, de voltak Olaszországból érkező szállítmányok is. Korózs nyár végén arról számolt be, hogy továbbra is érkeznek szállítmányok.

A sajtótájékoztatón a két politikus kiemelte, hogy a súlyos környezeti és egészségügyi ártalmakkal járó szennyvíz-botrány nem pusztán belpolitikai kérdés, hiszen olyan, tagállamok közötti kereskedelemről van szó, amely súlyosan sérti az európai jogszabályokat és felveti az uniós források törvénytelen használatát is – ezért tárgyaltak brüsszeli döntéshozókkal az ügyben.

Ujhelyi István és Korózs Lajos a sajtótájékoztatón hozzátette: az ENVI bizottság zöldpárti alelnöke is súlyosnak nevezte az esetet és közreműködését ajánlotta az ügy teljeskörű kivizsgálásához. Eichkhout képviselő vállalta, hogy többek között a magyar szennyvíz-iszap botrány lesz az egyik első ügy, amely a hamarosan hivatalba lépő új Európai Bizottság illetékes biztosának asztalára tesznek. Ujhelyi István hozzátette, hogy a parlamenti szakbizottság tagjaként kezdeményezni fogja, hogy az ENVI is tűzze mielőbb napirendre a kérdést és közösen tárják fel a tagállamokon átívelő, szennyvíz-iszappal kereskedő hálózatot és annak botrányos hátterét.

Kiemelt kép: 24.hu/Mohos Márton

Ajánlott videó

Olvasói sztorik