Belföld

„Az MTVA-székházban elkövetett súlyos testi sértés” miatt felfüggesztették Varju László mentelmi jogát

138 szavazattal felfüggesztette a DK-s Varju László mentelmi jogát hétfőn a parlament az ügyészség indítványozására, írja a 444.hu.

Az indítvány alapja a tavaly december 16-án az MTVA-székház előtt tartott tüntetés volt, amikor országgyűlési képviselők öt pontból álló követeléseiket szerették volna beolvastatni a köztévében.

Varju László megpróbált bejutni a stúdióba, a biztonságiak azonban megakadályozták ebben.

A Legfőbb Ügyészség szerint

még ugyanezen a napon, délután, Varju László a székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlő helyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyíltak. Varju László többszöri felszólításra sem távozott. A képviselőt ki akarták vezetni, majd vele szemben – erőszakos ellenállása miatt – testi kényszert alkalmaztak, azonban Varju László továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, egy biztonsági őr lábát elkapta, majd kihúzta, melynek következtében a férfi a földre esett. A sértett az esés következtében nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

Az indítvány szerint az országgyűlési képviselő cselekménye garázdaság vétségének, valamint súlyos testi sértés bűntettének megállapítására lehet alkalmas. A büntetőeljárás lefolytatására az országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztése esetén nyílik lehetőség.

Október közepén azért is felfüggesztették Varju László mentelmi jogát, mert a gyanú szerint a 2018-as országgyűlési választás előtt pénzt ígért egy másik jelöltnek visszalépésért cserébe.

Kiemelt kép: MTI/Balogh Zoltán

Ajánlott videó

Olvasói sztorik