Nagyvilág

Maliban több mint 50 katonát öltek meg

Az terrorakcióért egyelőre egyetlen szervezet sem vállalta a felelősséget.

Maliban ötvenhárom katona és egy civil halt meg, amikor iszlám szélsőségesek megtámadtak a Nigerrel határos területen egy őrhelyet. Yaya Sangaré ájékoztatási miniszter a Twitter-oldalán számolt be az ország nyugati részén lévő Asongo településnél történtekről. Tíz katona megmenekült, az anyagi kár jelentős.

Ez volt a helyi hadseregnek az iszlamisták által okozott eddigi legnagyobb mértékű veszteség. Egy hónapja a Boulkessy és Mondoro településen lévő bázisok ellen intézett támadásokban negyven katona halt meg.

A terrorakciót egyelőre egy szervezet sem vállalta magára. Az Iszlám Állam nyugat-afrikai szárnya az utóbbi időben kiterjesztette tevékenységét Borno és Yobe államokban, több támadást is végrehajtva katonai ellenőrző- és támaszpontok ellen.

Az MTI szerint a térségben állomásozó több ezer ENSZ-békefenntartó és francia katona jelenléte ellenére a dzsihadista csoportok az utóbbi időben új erőre kaptak, rendszeresen hajtanak végre támadásokat a mali hadsereg és az ENSZ-erők ellen.

Elemzők szerint az Európa nagyságú sivatagos nyugat-afrikai területen a dzsihadisták létszáma messze nem ér fel a nemzetközi erőkével, de helyismeretüknek és annak köszönhetően, hogy könnyen keverednek a helyi lakossággal, képesek a nagyon sérülékeny államokat veszélyeztetni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik