Élet-Stílus

Még sosem késett a lány, akit nagymamája a hátán cipel az iskolába

A 14 éves lány egy születési rendellenesség miatt nem tud járni. Nagymamája neveli és ő viszi minden nap az iskolába is. A hátán.

Noha már elmúlt 66 éves, a rendkívüli kínai nagymamát ez sem akadályozza meg abban, hogy minden nap 4 kilométert gyalogoljon a legkülönbözőbb hegyi ösvényeken. Mindezt azért, hogy iskolába vihesse imádott unokáját, a 14 éves Fang Meit. A kislány egy ritka rendellenességgel született, aminek következtében alig-alig tud járni. Ha lábra is áll, csupán néhány métert tud megtenni az elviselhetetlen fájdalom miatt, ezért állandó segítségre szorul.

A kislány azután, hogy édesapja születésekor elhagyta, édesanyja pedig egy másik férfival házasodott össze, lányát pedig sorsára hagyta, a nagyszüleihez került, akik lelkiismeretesen és gondosan ápolják, és mindent megtesznek azért, hogy normális életet élhessen. Így például iskolába járatják, hogy egy szép napon majd magáról is képes legyen gondoskodni. Csakhogy az iskola otthonuktól 2 kilométerre van: nincs iskolabusz, se tömegközlekedés, se bicikli. A nagymama épp ezért a távot minden áldott nap gyalog, 40 kilós unokájával a hátán teszi meg. Oda és vissza is.

Képek forrása: Rocketnews24

A kislány elmondta, mamája egy-egy út alatt ötször áll meg pihenni, ilyenkor úgy próbál neki segíteni, hogy a botjai segítségével megtesz néhány lépést saját magától is. „Szeretném, ha igazán büszkék lehetnének rám, ezért igyekszem keményen tanulni az iskolában” – mondja a kislány, majd elárulja, nagymamája eddig már legalább 4000 kilométert tett meg úgy, hogy ő ott volt a hátán.

A páros története a múlt héten bejárta a kínai sajtót, és eljutott az ügyben érintett hatóságokhoz is, akik biztosították a családot arról, hogy rendelkezésükre bocsátanak egy közelebbi otthont, valamint egy kerekesszéket, aminek segítségével Fang Mei sokkal önállóbb lehet majd.

Kínában egyébként nem Fang Mei az első iskolás, aki rendkívüli rokonának köszönheti, hogy egyáltalán iskolába járhat. Nem is olyan rég mutattuk be Xiao Qiang történetét, akit édesapja cipel minden nap iskolába.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik