Tudomány

Remek hírt közölt a NASA

A NASA és a NOAA (Nemzeti Óceán- és Légkörkutatási Hivatal) adatai alapján 1982-es felfedezése óta most a legkisebb az Antarktisz feletti ózonlyuk – írja az IFLScience. Persze nem lehetünk elégedetettek, a kutatók szerint a hirtelen javuláshoz a felső légkör kedvező körülményei is nagyban hozzájárultak.

Ennek ellenére úgy tűnik, megérte felvenni a harcot az ózonrétegre káros anyagok kibocsátásával.

A sztratoszférában található ózonréteg segít megszűrni a káros UV-sugárzást. Bizonyos emberi tevékenységhez köthető vegyületek a magasba érve képesek lebontani az ózont, ezzel pedig lyukat alakítanak ki a védőrétegen.

Az ózonlyukat 1982-ben fedezték fel, majd a tudományos világ nyomására 1987-ben nemzetközileg szabályozták az ózonkárosító anyagok kibocsátását. A döntés pozitív hatásait az utóbbi időkben sikerült kimutatni, szeptemberben például már meglehetősen kicsivé zsugorodott az ózonlyuk.

Évtizedek óta nem volt ilyen kicsi az ózonlyuk
Végre egy kis jó hír a bolygóról: akár már a mi életünkben is teljesen begyógyulhatnak az ózonlyuk egyes részei.

Az ózonlyuk az évszakok változásával alakul, összességében azonban csökkenő tendencia figyelhető meg. Idén októberre 10 millió négyzetkilométeressé zsugorodott, ez igen apró kiterjedésnek számít.

Kiemelt kép: iStock

Ajánlott videó

Olvasói sztorik