Élet-Stílus

Kiszakadt a szilikonbetét – 18-szor műtötték

A mellimplantátum-balhé kirobbanása óta Völgyesi-Kádár Erikának minden évben kés alá kellett feküdnie: négy nagy műtétje volt, 14-szer kellett a bal, négyszer a jobb mellét megoperálni.

Erika közel egymillió forintot költött eddig a helyreállító beavatkozásokra. Egy-egy ilyen műtét után 6-7 hétig kímélnie kell magát az embernek. Én a vendéglátásban dolgoztam, ott az ilyesmi elképzelhetetlen lett volna, így teljesen át kellett alakítanom az életemet – mondta Erika a Blikknek.

Az első műtét után fél évig éltem fél mellel. Aztán a másikból is kivették az implantátumot, akkor fél évet gyakorlatilag mell nélkül éltem, mint egy torzszülött. Ezután berakták az újat, de a szilikonra rosszul reagált a szervezetem, ezért megint felnyitottak – sorolta. Erika azóta is szenved a szervezetébe került szilikontól: az anyag a véráramba került,  és a szervezetében szétterjedve mérgezi a nőt.

Franciaországban 2010 márciusában, hazánkban áprilisban függesztették fel a PIP-implantátumok forgalmazását, mert többek között egészségre káros ipari szilikont tartalmazott. Ezek például a mirigycsomók megnagyobbodását idézhették elő. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyért felelős államtitkárságának adatai szerint körülbelül 4000-4500 magyar nőnek van hasonló implantátuma.

Erika még 2009-ben megkereste a franciákat, de ott azt mondták, hogy a betétek azért szakadtak ki, mert az operáló orvos felsértette őket. Így a nő csapdába került. – Az ügyvédek is mindig mást mondanak: volt, aki szerint a francia gyártót kellett volna beperelnem, volt, aki szerint a francia cég biztosítóját, és volt olyan is, aki szerint a magyar forgalmazót – magyarázta a lapnak.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik