Belföld

Lezárták a nyomozást Hableány balesete ügyében

A rendőrség lezárta a nyomozást a Hableány ügyében, az eredményeket egy nemzetközi sajtótájékoztatón ismertették kedd reggel. Az eseményről beszámoló hvg.hu azt írja, Pál Adrián, a budapesti rendőrfőkapitány bűnügyi helyettese többek közt elmondta, hogy

  • május 29-én negyed tízkor kapták a bejelentést a két hajó összeütközéséről,
  • a 21 áldozatból 20-at találtak meg eddig, őket azonosították, egy dél-koreai nőt még keresnek,
  • a dél-koreai mentőcsapatok már nincsenek az országban.

A nyomozást lezártak, az iratokat átadták a kerületi ügyészségnek vádemelési javaslattal. Összesen 109 tanút hallgattak meg a nyomozás során.

A Viking kapitányát egyrendbeli halálos tömegszerencsétlenséget eredményező gondatlan veszélyeztetéssel gyanúsítják. A kapitány szervezetében semmilyen alkoholt nem mutattak ki.

Jurij F. több vallomást is tett, arra hivatkozott, hogy „egyszerűen nem vette észre a Hableányt”. Az adattörléssel kapcsolatban a rendőrség elmondta, hogy egy szakértő szerint nem történt adattörlés a telefonról.

A Viking Sigyn után érkező másik hajó legénységének felelősségét segítségnyújtás elmulasztása miatt büntetőeljárásban vizsgálják.

Eddig nem látott felvételek kerültek elő a Hableány-tragédiáról
Mindkét videón látszik, ahogyan a sétahajót maga alá gyűri a Viking szállodahajó.

Kiemelt kép: Mohos Márton / 24.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik