Belföld

A kapitány ügyvédje szerint több tévedés is történt a dunai hajóbalesettel kapcsolatban

Jurij C. letartóztatásának megszüntetését indítványozta Tóth M. Gábor ügyvéd azok után, hogy a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda is arra az álláspontra jutott, téves az az igazságügyi szakértői vélemény, hogy ügyfele  adatokat törölt a telefonjáról a május 29-i dunai hajóbaleset után. A fővárosi főügyész fegyelmi eljárást is kezdeményezett az Igazságügyi Szakértői Kamaránál a történtek miatt.

Az ügyfelem letartóztatásáról döntő korábbi ülésen erre a szakvéleményre alapozták a legszigorúbb kényszerintézkedés elrendelését. A Fővárosi Főügyészség szerint továbbra is fent áll a szökés, elrejtőzés veszélye, de ez nincs így. Ha meg akart volna szökni az ügyfelem, akkor már a korábbi bűnügyi felügyelet alatt is megtehette volna, s nem vett volna orosz-magyar szótárt, hogy jobban megértesse magát. A mostani fejlemények miatt indítványoztam, hogy szüntessék meg Jurij C. letartóztatását. Alternatív megoldásként óvadékkal, ahogy tették azt korábban is

– magyarázta az ügyvéd, hozzátéve: az adatot kinyerő cég mindössze egy forintot kért a szakvélemény elkészítéséért, ami mindenképp rendhagyó. Ennél azonban sokkal nagyobb gond a védő szerint, hogy mindig mást sikerült megállapítaniuk.

Az eredeti szakértői vélemény meg sem említett olyat, hogy bármilyen adatokat is törölt volna a kapitány. Utána született két kiegészítő vélemény, ami végül erre az álláspontra jutott. Pedig már a július 31-ei bírósági ülésen is hangsúlyoztam, hogy ez nem igaz. A műszaki, nautikai szakvéleményből pedig olyan dolgok hiányoznak, mint a holttér, s hogy 7,2 méterről 6 méterre volt leeresztve a híd a baleset előtt. Ez azért kulcsfontosságú, mert teljesen mást lát az ember akkor, ha több mint hét méter magasan van a híd, mint akkor, ha csak hat méteren.

Tóth M. Gábor elmondta még, hogy nemcsak az igazságügyi szakértői vélemények voltak hiányosak és tévesek, de egyre-másra dőlnek meg a sajtóban korábban megjelent információk. Kiderült, hogy egy szó sem igaz abból, hogy ügyfele ivott és szelfizett az utasokkal a baleset előtt. És nemrég elutasították azt a feljelentést is, hogy védence hamisan tanúskodott.

Fotó: Marjai János / 24.hu

Jurij C. -t először halálos tömegszerencsétlenséget eredményező vízi közlekedés gondatlan veszélyeztetésével gyanúsították meg. Július végén azonban újabb gyanúsítást közöltek vele. Már 35 rendbeli segítségnyújtás elmulasztásával is gyanúsítják, mert nem kellő mértékben nyújtott segítséget a baleset után, vagy azt teljesen elmulasztotta.

A Hableány sétahajó május 29-én este süllyedt el a Margit híd közelében, miután összeütközött a Viking Sigyn szállodahajóval. A fedélzeten 35-en utaztak, 33 dél-koreai állampolgár és a kéttagú magyar személyzet; hét távol-keleti turista élte túl a balesetet. Egy dél-koreai nőt még mindig keresnek.

Kiemelt kép: Mónus Márton / MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik