Élet-Stílus

Letartóztatták a szibériai sámánt, aki ki akarja űzni az ördögöt Putyinból

A sámán a Vörös téren, a Kreml fala mellett akart ördögűző szertartást bemutatni.

Egy szibériai sámán úgy gondolja, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnököt megszállta az ördög, ezért elhatározta, hogy ő majd kiűzi belőle.

Alexander Gabyshev márciusban, gyalog indult el Oroszország keleti csücskéből, Jakutszkból hogy nagyjából 8000 kilométer megtétele után, Moszkvában ördögűző szertartást végezzen. Szeptember 19-én azonban a hatóságok rajta ütöttek a sámán táborán, a férfit letartóztatták, és visszavitték oda, ahonnan fél évvel korábban elindult – írja a Moscow Times.

Gabyshevet egy eredetileg terrorizmusellenes jogszabály alapján, extrémizmussal vádolták meg, és helyezték előzetes letartóztatásba. A férfi ügyvédje azt mondja, védence a pszichiátriai szakvélemény szerint, hivatalosan is beszámíthatatlan.

Gabyshev nevét akkor ismerték meg az egész világon, amikor elterjedtek a videói, amelyekben a Putyint megszálló démonról, illetve annak kiűzéséről beszél.

A sámán később a New York Timesnak azt mondta, hogy miután elgyalogol Moszkvába, tüzet akar gyújtani a Vörös téren, a Kreml fala mellett, a tűzbe lószőrt dob majd, és erjesztett kancatejet önt rá, aztán egy bőrdobbal szertartást mutat be, amitől a Putyinban lakozó démon jobb belátásra tér majd, és távozik. A sámán szerint ez után az elnök észhez tér, és másnap szép csendben lemond.

Márciusban, amikor elindult, Gabyshev úgy gondolta, valamikor 2021 nyarán érhet Moszkvába, a terveit azonban keresztülhúzta a letartóztatás.

A Szabad Európa rádiónak a sámán egyik támogatója azt mondta, Gabyshevet valamilyen különleges egység tagjai tartóztatták le, akiknél nem volt semmiféle hivatalos papír, vagy igazolvány,  Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet politikai fogolynak tekinti a szibériai sámánt.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik