Foci

Felállt a padlóról a Fradi Kecskeméten

A labdarúgó OTP Bank Ligában 2-2-es döntetlent ért el a Ferencváros a Kecskeméti TE-PHoenix Mecano otthonában.

Balogh Béla visszakerült a Kecskemét kezdőcsapatába, a Fradiban pedig ott volt a pályán az az Alempijevic, aki három és fél évet töltött el a hírös városban.

Jobban kezdett a Fradi, három szögletet is elvégezhetett a 6. percig a fővárosi csapat, de ezekkel nem tudott vészhelyzetet teremteni. A 9. percben Burgost tévesen állították meg lesen 100 százalékos helyzetben.

A 28. percben szintén Burgos szerzett labdát Bönig mellett, vitte, vitte befelé a 16-oson belülre, majd jobbról ellőtte a labdát, amely lassan vánszorgott, de utat talált a kapuban (1-0).

Két perccel később Salami lövésénél kellett Jovának nagyot védenie. A 39. percben Salami lőtt jobbról éles szögből, Jova védeni tudott, a kipattanó Forrót találta el, de a labdát már nem tudta irányítani. A 42. percben Böde fejelt a kapu előtt, Vaskónak mentenie kellett a kapu elől. Böde lőhetett a lefújás előtt is, de Borszéki biztosan fogta a labdát.

Fordulás után gyorsan növelte előnyét a Kecskemét. Burgos ment el a jobb oldalon, szépen adott középre, ahol Besic egyedül hagyta Forró Gyulát, aki irtóztató erővel a léc alá bombázta a labdát (2-0).

A 63. percben kiugratták Bödét, aki Póti mellett azonnal a kapu felé fordult, és be is lőtte a labdát a hálóba a jobb oldalról (2-1).

Szinte rögtön a szépítés után nehéz helyzetbe került a Ferencváros, mert Besic megkapta második sárga lapját, ezzel a pirosat is, emberhátrányban kellett folytatnia a zöldeknek. Akik ezzel együtt jól állták a sarat, teljesen nyílt volt ekkor is a mérkőzés.

Aztán emberhátrányban is egyenlített a Fradi: bal oldalra passzolták ki a labdát a zöldek a támadásnál, Bönig középretette, Jenner pedig kapásból Borszéki kapujába lőtt (2-2).

A 84. percben Mohl Dávidot is kiállították, mert ő is megkapta a második lapot. A 88. percben Burgos lőtt nagy kapufát, a 94. percben pedig Alempijevicet azonnal kiállította Bognár játékvezető ütésért.

Paprikás meccsen, jó mérkőzésen mentett pontot a Ferencváros.

Eredmény – OTP Bank Liga, 16. forduló:

Kecskeméti TE-Phoenix Mecano – Ferencváros 2-2 (1-0)

Kecskemét, 4500 néző, vezette: Bognár

Kecskemét: Borszéki – Koszó, Póti, Vaskó, Mohl – Balogh, Ramos (Patvaros, 62.) – Salami (Litsingi, 73.), Savic, Forró (Jorginho, 65.) – Burgos. Vezetőedző: Horváth Ferenc

Ferencváros: Jova – Jovanovic, Besic, Gyömbér, Bönig – Somalia (Máté, 79.), Alempijevic, Ionescu (Orosz, a szünetben), Jenner – Böde, Peric (Cukic, a szünetben). Vezetőedző: Ricardo Moniz

Gólszerzők: Burgos (28.), Forró (50.), illetve Böde (63.), Jenner (80.)

Sárga lap: Mohl (40.), Póti (57.), Jorginho (87.), Patvaros (93.), Vaskó (94.), illetve Alempijevic (15.), Besic (23., 66.), Cukic (83.)

Piros lap: Mohl (84.), illetve Besic (66.), Alempijevic (94.)

A másik mérkőzésen:

Eger – Haladás 1-2 (0-0)

Fáy utca, 100 néző, vezette: Fábián

Eger: Brljak – Balog, Kovács, Albert, Mecinovic – Kabele (Piller, 65.), Stanislaw, Pavicevic (Horváth, 58.), Farkas – Vujovic (Dobric, 58.), Németh. Vezetőedző: Simon Antal

Haladás: Rózsa – Schimmer, Devecseri, Fehér, Halmosi – Iszlai, Simon (Németh, a szünetben), Rajos – Ugrai (Kalász, 80.), Andorka, Radó (Jagodics, 90.). Vezetőedző: Artner Tamás

Gólszerzők: Németh (83.), illetve Ugrai (53.), Andorka (57.)

Sárga lap: Pavicevic (33.), Stanislaw (90.), illetve Halmosi (90.)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik