Gazdaság

Fixesítés: nem kapkodnak az ügyfelek a biztonságos hitelekért

Nem tülekednek a biztonságosabb, szerződésmódosítással elérhető fix kamatozású jelzáloghitelekért, amelyeket a jegybank és a bankok közös programban kínálnak a legkockázatosabb, változó kamatozású hitelt fizető ügyfeleknek. Nagyon kevesen tartanak attól, hogy újra nekilódulhat a törlesztőrészlet.

Az elmúlt hetekben küldték ki a bankok a fixesítésről szóló első leveleket több tízezer hitelesnek. Annak kapcsán keresik fel az ügyfeleket a bankok, hogy a Magyar Nemzeti Bank tart a meglévő lakossági hitelállomány nagyjából hatvan százalékát adó változó kamatozású hitelekből származó kamatkockázattól, egész pontosan attól, hogy a gazdasági helyzet változása esetén az emelkedő kamatok miatt ezen hitelek törlesztőrészlete is drasztikusan emelkedni kezd, amit nem bírnak majd el a háztartások. Több mint 160 000 ügyfél érintett, ezért a bankok és a jegybank közös kampányba kezdett, hogy felhívják a kockázatra a figyelmet.

2019-ben a legalább 15 éves futamidővel rendelkező ügyfélkört kell kiértesíteni 2 ütemben. A második ütem októberben zárul majd, addig minden érintett ügyfél megkapja az értesítést. A fennmaradó ügyfeleket pedig a következő években folyamatosan keresik majd fel a bankok.

Az ügyfelek persze nem csak az információval, hanem egy lehetőséggel is gazdagabbak lettek. Ugyanis a levél alapján egy egyszerű szerződésmódosítással tudnak a biztonságosabb, többségében 5 vagy 10 éves kamatperiódusú hitelre váltani a korábbi akár 3 vagy 6 hónapos, illetve 1 éves kamatperiódusról. A Bank360 szerint ez hatalmas előny más hitelkiváltási módszerekhez képest, hiszen, ha valaki le akarja cserélni a hitelét, személyi kölcsönt vagy lakáshitelt használhat erre, de ugyanúgy át kell esnie egy hitelbírálaton, ami jelzáloghitel esetében hosszadalmas és akár több százezer forintba is kerülhet. A fixesítésnél viszont csak egy szerződésmódosításra van szükség, aminek legfeljebb egy szerződésmódosítási díja van.

Nem számít a biztonság

A pénzügyi tanácsadó portál viszont úgy értesült a bankoktól: hiába a nagyvonalú ajánlat a kamatrögzítésre, alig akadt olyan ügyfél, aki élt volna a lehetőséggel. Szinte minden bank arról számolt be nekik, hogy a több száz vagy akár több ezer megkeresett ügyfélből mindössze néhány tucatnyian voltak azok, akik éltek a lehetőséggel és inkább cseréltek a biztonságosabb hitelre.

Úgy tapasztaljuk, hogy a jelenlegi kamatkörnyezet nem igazán mozgatja meg az ügyfeleket, az eddig értesített ügyfelekből mindössze alig fél tucat, aki jelezte a változtatási szándékát

– közölte a portállal az egyik pénzintézet, ami jól rávilágít arra, hogy mi akadályozza igazán a biztonságos hitelek terjedését. Az elmúlt években a változó kamatozású hitelt fizető ügyfelek annyit láttak, hogy akár háromhavonta folyamatosan csökken a fizetendő törlesztőrészletük. A referenciakamatok évek óta a padlón vannak és követték ezeket a hitelkamatok is, így egyre olcsóbbak lettek ezek a kölcsönök.

A biztonságnak ára van

A fix kamatozású hitelek kezdetben drágábbak, nagyobb hitelösszegnél akár tízezrekkel is magasabb lehet a törlesztőrészlet. Egyértelmű, hogy ez sok családnak bevállalhatatlan anyagi teher. De még ha ki is tudják fizetni az emelkedett törlesztőt, a rövid távon gondolkodó ügyfelek többsége felteszi magának a kérdést: minek fizetnék többet, mikor a kamatemelkedésnek se híre, se hamva, sőt, csökken a változó kamatú hitelem törlesztője? – mondja a portál szakértője, Veres Patrik.

De mennyi is az annyi?

Tavaly átlagosan 3,25 százalék volt a legfeljebb egy évre fixált lakáskölcsönök teljes hiteldíjmutatója a jegybank adatai szerint. Ez egy 15 millió forintos, 10 éves futamidővel felvett hitel esetében nagyjából 145 000 forintos törlesztőrészletet jelent. Az éven túli fixálású hiteleké pedig 5,04 százalék volt 2018-ban, amely hasonló hitel esetében 157-158 000 forintos törlesztőrészletnek felel meg.

A jelenlegi ajánlatokat, a bankok tényleges feltételeit áttekintve viszont sokkal kedvezőbb képet kaphatunk a fixált hitelek javára: 5 éves kamatperiódust választva a teljes hiteldíjmutató akár 3,5 százalék is lehet 147 000 forintos törlesztőrészlettel, 10 évesnél pedig akár 4 százalék körüli hiteldíjmutatóval is találhatunk ajánlatokat 150 000 forint törlesztőrészlettel. Ehhez képest a legkedvezőbb változó kamatozású hitelek THM-e kicsivel 3 százalék alatt indul, 142 000 forintos törlesztőrészlettel.

Mindez azt jelenti, hogy hiperolcsó szinten tudják most az ügyfelek akár 10 évre is rögzíteni a kamatot, és igencsak meggondolandó, hogy kihasználjuk a bankok által felkínált lehetőséget.

Veres Patrik szerint az aktuális hozamkörnyezet nagyon kedvező lehetőséget teremt arra, hogy alacsony törlesztőrészlet-emelkedéssel hosszú távra fixálják hitelük törlesztőrészletét az ügyfelek.

Szerencsére akkor sincs veszve semmi, ha most nem élünk a lehetőséggel. A jegybank tervei szerint ugyanis a bankok évente fel fogják ajánlani a szerződésmódosítás lehetőségét az ügyfeleknek.Kérdés, milyen kamatok mellett lesz erre lehetőség a jövőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik