Tech játékteszt

Úgy éltük át a Star Wars ikonikus pillanatait, ahogy még soha

A magyar játékfejlesztés aranykorán ugyan már túl vagyunk (biztos sokan emlékeznek még a Codename Panzers-sorozatra vagy éppen a S.W.I.N.E.-ra), de ez koránt sem jelenti azt, hogy ne lennének hazai stúdiók, amik napjainkban alkotnak mardandót. A NeocoreGames tavaly nyáron dobta piacra a Warhammer 40 000: Inquisitor – Martyr akció-szerepjátékot, a szintén budapesti központú Zen Studios pedig rendre készíti a virtuális flippereit, méghozzá olyan világszerte népszerű franchise-ok alapján, mint a Marvel Univerzum, a South Park, az Aliens vagy éppen a Star Wars.

A stúdió első ilyen jellegű játéka a 2007-es Pinball FX volt Xbox 360-ra, amiből a megjelenést követően 100 000-nél is több példány talált gazdára. Az elmúlt 12 évben a magyar csapat több műfajban is kipróbálta magát, a flipperektől ugyanakkor sosem búcsúztak el, és a legújabb munkájuk is a Nintendo Switchre kiadott Star Wars Pinball, ami a stúdió eddigi összes Csillagok háborúja tematikájú asztalát, összesen 19 flippert gyűjt egy csokorba, méghozzá a hibrid konzolra fejlesztett újdonságokkal kibővítve.

Az Erő legyen veled!

Az impozáns csomagban találunk külön asztalt az eredeti trilógia egyes részeinek, Az ébredő Erőnek, Az utolsó Jediknek, a Zsivány Egyesnek és a Solónak, de van itt Star Wars: Lázadók és a A klónok háborúja tematikájú pálya is, és akadnak olyan csemegék, ahol az X-Wing/Tie-Fighter pilóták, a saga két ikonikus droidja, vagy éppen Boba Fett, esetleg Lando Carlissian vannak a középpontban.

Összesen 19 pályát kapunk. Fotó: 24.hu

Legyen szó bármelyik flipperről, végletekig kidolgozott asztalokat kapunk, amik – egy bizonyos pontig – pont úgy működnek, mint az életben. A játék fizikája példaértékű, a golyók pont úgy gurulnak és pattannak, ahogy a valóságban is elvárható lenne, bár az első próbálkozások során még nincs nagy bűvészkedés: csak random lövöldözünk, hiszen ilyenkor az a cél, hogy ne veszítsük el a szűkös muníciót. Aztán szép lassan kiismerjük a pályát, átlátjuk a rendszert, begyakoroljuk a lövéseket, amikkel el lehet érni a rámpákat és a kapcsolókat, felfedezzük a trükkös részeket, és a golyók megfelelő terelgetésével szép lassan egyre magabiztosabban hívjuk elő a pályákon elérhető minijátékokat.

Minden asztal egyedi elemekkel van felvértezve, illetve olyan célokkal, amiket csak kellő gyakorlással (esetleg vakszerencsével) lehet elérni: ilyen például a Halálcsillag felrobbantása, párbaj Darth Vaderrel, Leia hercegnő harca egy rohamosztagossal, vagy éppen helyt állni valamelyik vadászgép pilótafülkéje mögött. Utóbbinál konkrét járművek irányítására van lehetőség (szimulátorszerűen és felülnézetből is), ami merész eltávolodás a hagyományos flipper élménytől, ugyanakkor kellő változatosságot és izgalmat nyújt a golyók lövöldözése mellett, miközben nem rondít bele különösebben a klasszikus játékmenetbe.

A Zsivány Egyes is külön flippert kapott. Fotó: 24.hu

A konkrét filmek alapján készült pályáknál úgy élhetjük át a Star Wars-saga ikonikus pillanatait, ahogy korábban még soha, és a népszerű tematika még azokat is ráveheti az asztalok kipróbálására, akik korábban egyáltalán nem vonzódtak ehhez a sajátos és technikás szórakozási formához. A pályák próbálgatása pedig csak a kezdet, hiszen a flipperek kiismerését követően jön a küzdelem az újabb és újabb pontokért: igyekszünk felülmúlni a saját, vagy éppen a barátaink legjobb eredményeit, esetleg azokat a felfoghatatlan rekordokat, amiket a globális ranglistán dob elénk a gép.

Az Erő világos és sötét oldala

A Star Wars Pinballon belül játszhatunk a saját szórakoztatásunkra, a hot seatnek hála (mikor egymás kezébe adjuk a Switchet egy-egy menet után) bárhol és bármikor összemérhetjük a tudásunkat másokkal, de választható karriermód is, ahol speciális feladatokat kell megoldani a 19 pályán. Emellett arra is adott a lehetőség, hogy achievementeket és speciális erőket és tulajdonságokat gyűjtsünk, utóbbiakkal speciális bónuszok aktiválhatók, esetleg olyan „varázslatok” hívhatók elő, mint például az időlassítás.

A Jedi Visszatér pálya egyik különlegessége a speeder bike minijáték. Fotó: 24.hu

A legjobb pedig az, hogy a játék indítását követően választhatunk, hogy az Erő világos vagy sötét oldalához kívánunk-e csatlakozni. Ha ezt megtesszük (mert nem kötelező), akkor a játék során szerzett pontjaink hozzáadódnak a választott pólus nagy egészéhez, és rajtunk is múlik, hogy sikerül-e egyensúlyban tartani az Erőt, vagy az egyik oldal felülkerekedik a másikon. Mindennek komolyabb hatása ugyan nincs a játékra, viszont adhat némi motivációt, hogy minden nap elővegyük a játékot,

így járulva hozzá a soha véget nem érő küzdelemhez.

Ez az extra a Nintendo Switchre kiadott verzió egyik sajátossága, de a kézikonzolos változatnak van egy másik nagy előnye is: a kijelzőn megjelenő tartalom egyetlen gombnyomással átállítható vízszintesből függőlegesbe. Ennek persze csak akkor van értelme, ha van Flip Grip kiegészítőnk a géphez, hiszen ezzel forgatható el kényelmesen maga a képernyő, úgy, hogy a kontrollerek közben az eredeti helyükön maradnak. Flipperezni pedig így a legjobb, hiszen a hosszúkás pályák ilyenkor nincsenek bezsúfolva a 16:9-es képarányra, ami egyaránt jót tesz a játékélménynek és az eredményeinknek is.

Fotó: Csanádi Márton / 24.hu

Érezd az Erőt!

A Star Wars Pinball digitális formában 30 euróba kerül, a dobozos verzióért pedig nagyjából 13 000 forintot kérnek a boltokban. Ezért 19 csodálatosan kidolgozott flippert kapunk, amikkel alsó hangon is hónapokig el lehet szórakozni, és akkor még csak az egyjátékos részről beszéltünk. A műfaj szerelmeseinek melegen ajánlott, de azoknak a Star Wars-rajongóknak is érdemes tenni egy próbát, akik alapból nem különösebben vonzódnak az ilyen típusú játékokhoz.

Ha pedig valakinek a fentieket olvasva megjött volna a kedve a flipperezéshez, de nincs Nintendo Switch konzolja, annak sem kell szomorkodnia, hiszen a csomag tartalma egyaránt elérhető PC-re, PlayStation 4-re és Xbox One-ra is. Utóbbiak esetében a konzolok digitális áruházát kell felkeresni, számítógép esetében pedig a Steam keresőjébe kell beírni a Star Wars Pinball szavakat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik