Gazdaság

Alig jutott felajánlás a felcsúti fociakadémiának és a CÖF-nek

A G7 készített összegzést az 1 százalékos felajánlások eloszlásáról. A legkedveltebb alapítványok összetételében és sorrendjében ezúttal sem volt jelentős változás. A legtöbb pénz a Heim Pál Gyermekkórháznak jutott, a második helyre pedig a tavaly még harmadik Bátor Tábor jött fel. Nagyot ugrott előre az ezúttal ötödik Magyar Gyermekmentő Alapítvány, amely közel két és félszer annyit gyűjtött össze az 1 százalékokból, mint egy évvel korábban.

A lap szerint azonban a politika és főleg kormányközeli alapítványok már nem voltak ilyen vonzóak az adózók számára.

A nyíltan Fidesz-párti Civil Összefogás Közhasznú Alapítványt például 257-en tartották támogatásra érdemesnek, és így 1,57 millió forintot szedtek össze, míg a felcsúti fociakadémiát fenntartó, Orbán Viktor által alapított Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány 42 embertől 592 ezer forintot kapott. A kormányhoz közelálló szellemi központok sem teljesítettek jobban. A Századvég Politikai Iskola Alapítvány öt felajánlótól alig több mint 50 ezer forinthoz jutott, a mások mellett az 56-os és az első világháborús emlékévet felügyelő, Schmidt Mária vezette Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítványt (KKETTK) pedig 14 ember támogatta.

Kiemelt kép: MTI/kormany.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik