Belföld

Nem vitás, hogy mi Orbán új kedvenc kifejezése

A miniszterelnök idei tusnádfürdői beszédében rukkolt elő először a keresztény szabadság szókapcsolattal, mintegy újradefiniálva a szintén általa a köztudatba emelt illiberalizmus fogalmát. Mint kijelölte, a mai generáció hivatása a keresztény szabadság kiépítése lesz, védve azokat az értékeket és jogokat, amelyekkel a liberalizmus nem törődik vagy egyenesen megvet. „A pálya feléjük lejt, de a mi oldalunkon van az, amit szépnek, szabadnak és igazságosnak lehet mondani, és keresztény szabadságként foglalhatunk össze” – mondta akkor Orbán Viktor.

A kormánypárti médiában az iránymutató beszéd után feltűnt ugyan néhányszor az új elnevezésű „modell” vagy „államszervezési forma” éltetése, de összességében elég lagymatagon folyt az ideológia terjesztése. Eddig.

A miniszterelnök ugyanis szombaton magasabb fordulatszámra kapcsolt a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének kongresszusán elmondott beszédében, egyértelművé téve, hogy a keresztény szabadság meghatározó kifejezése lesz a NER retorikájának. Már az MTI pársoros rövidhírében is négyszer – míg a hosszabb tudósításban már kilencszer – kerül elő a szókapcsolat, a címet nem is számítva.

Íme a (rövidebb) beszámoló, amelyből az is kiderül, Magyarország a hegyen épült város:

A magyarok küldetése, hogy megmutassák a világnak, milyen a keresztény szabadság eszményére épített élet – mondta Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az Országházban, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének (KÉSZ) XII. kongresszusán.

A kormányfő úgy fogalmazott: a hivatását vesztett liberális demokráciákkal szemben Közép-Európában ma a kereszténységből fakadó kulturális és civilizációs életerő nyilvánul meg.

A keresztény szabadságot fenyegető, Európa keresztény kultúráját feladni akaró liberálisok támadásait Közép-Európában eddig sikeresen elhárították, és a keresztény szabadságot kívülről fenyegető veszedelmet, a migrációt is sikerült itt megfékezni – hangsúlyozta Orbán Viktor.

„Ne féljünk kimondani, hiszen már mindenki látja: Magyarország a hegyen épült város, és köztudott, hogy azt nem lehet elrejteni. Nőjünk fel ehhez a küldetéshez, teremtsük meg magunknak és mutassuk meg a világnak, milyen is az igazi, mély és magasabb rendű élet, amelyet a keresztény szabadság eszményére építettünk” – mondta.

Kiemelt kép: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Olvasói sztorik