Szórakozás

Interjú egy magyar pornósztárral (x)

M.Péter, magyar pornósztár elárulta nekünk, hogyan sikerült kiépíteni a karrierjét Magyarországon és elárulta a titkát is, hogy mivel sikerült megnövelnie a péniszének a méretét!

M.Péter, magyar pornósztár elárulta nekünk, hogyan sikerült kiépíteni a karrierjét Magyarországon és elárulta a titkát is, hogy mivel sikerült megnövelnie a péniszének a méretét!

Most Budapesten látogattuk meg Pétert, az egyik olyan magyar pornószínészt, aki a látottak alapján biztosan az ország egyik legnagyobb péniszének büszke “tulajdonosa”. A IX. Kerületben található szép lakásában fogadott bennünket, ahol kávézás közben szégyenkezés nélkül és nyíltan válaszolt minden kérdésünkre- hogyan fogadta a családja a karrierjét, hogyan tekintenek Magyarországon a karrierjére, mennyi erőfeszítés áll a munkája mögött, végül elárulta azt is, hogy nagy pénisszel született-e vagy ő maga hatott-e a méretére. Meg lesznek lepődve, mert a beszélgetés végén elárulta a péniszméretének a titkát.

Péter, köszönjük a meghívást! Tekintettel arra, hogy az utóbbi időben csak külföldön forgatsz, nagyon köszönjük, hogy sikerült időt szakítanod erre a beszélgetésre.

Igen, valóban így van, a pornóipar külföldön sokkal fejlettebb mint nálunk Magyarországon, ahol inkább amatőr szinten (mostanáig) űzik és ahol még mindig nincs lehetőség komolyabb keresetre ebben a szakmában. Ezért is mentem külföldre.

Elmondanád nekünk, hogyan és mikor döntötted el, hogy pornószínész leszel és hogyan zajlott le az első “fellépése”?

Pénz nélküli gyenge tanuló voltam a z egyetemen, az egyik nyáron Németországban pincérkedtem, meglátogattam az egyik haveromat és véletlenül összeismerkedtem egy pornófilmproducerrel, aki elhívott az audícióra. Először haboztam, mert szégyenlős természetű vagyok és, hogy bevalljam a szexben sem voltam valami nagy ász, emellett a péniszem is átlagos méretű volt, amely a pornóiparban azt jelenti, hogy a kisebbek közé tartoztam. Arról nem is beszélve, hogy állandóan azon gondolkodtam, mit fog ehhez szólni a családom, a barátaim.

>> Kattintson ide, ha kíváncsi, hogy pornó színészek, hogy növelik péniszüket <<

És hogyan reagáltak?

Nagyon különbözően reagáltak! A haverjaim teljesen el voltak ragadtatva, míg az anyukám teljesen depressziós lett ettől a hírtől. Mondanom sem kell, hogy több mint egy évre volt szüksége, hogy elfogadja ezt a tényt. De, érdekes hogy kezdetben mindenki úgy gondolta, hogy az én pornóiparban tett kirándulásom csak baszkódás, mert tulajdonképpen még az audícióra sem kellett elmennem, mert már előzőleg elimináltak :).

Ez hogyan lehetséges? Ez az oka annak, hogy miért adtad fel és nem mentél el a meghallgatásra?

Ha-ha-ha, persze hogy nem. Már a meghallgatás előtt is amikor a producer megkérdezte a péniszem hosszát és mondtam neki, hogy átlagos méretű, elnevette magát és azt mondta, hogy nincs mit keresnem ezen helyen. De ez alkalommal sok jó tanácsot adott, hogy hogyan tudom a péniszem hosszát megnövelni és növelni a szex alatti kitartást.

Kérem? Ez tényleg lehetséges? Tehát a pornószínészek nincsenek nagyobb szerszámmal megáldva és nem kitartóbbak a többiektől?

Természetesen nem, szerintetek hány embernek van természetes úton 25 cm-s “szerszáma” :)? Nézzétek olyan ez mint a testépítőknél. Ők sem születtek óriási bicepsszel vagy tricepsszel, hanem a titkuk az edzésben és bizonyos trükkökben rejlik.

Várj csak, valamit nem értek, milyen gyakorlatokról és trükkökről beszélünk?

Ha azt mondom, hogy meg kell hogy öljelek, mert elveheted a karrieremet. Csak vicceltem…értem én, hogy az én karrierem Magyarországon nem túl népszerű, ezért nyugodtan elmondhatom, hogy mit tettem a sikerért.

>> Kattintson ide és fedezze fel, hogy hogyan javíthat szexuális életén <<

Péter, ne tarts bennünket ebben a bizonytalanságban, természetesen minden érdekel bennünket!

Rendben van, ha logikusan gondolkozol, a dolog pofonegyszerű. Hogyan növelik a sportolók az izmaikat (mondjuk a bicepszet)? A sok edzés mellett a szervezetükbe proteineket és egyéb anyagokat visznek be, amelyek segítik az izmok növekedését. Nagyon hasonló a helyzet nálunk is a pornóvilágban- kell valamennyi munka és a megfelelő anyagokat be kell juttatni a szervezetbe.

Péter, még mindig nem mondtál nekünk semmi kézzelfoghatót…

Ha-ha-ha,te aztán tudsz kérdezni! Na jó, hát legyen. Nézd, a pénisz izom és ahogyan meg tudjuk növelni a testünk izmait úgy meg tudjuk növelni a péniszt is. De a pénisz növekedésére nem ugyanazon módon hatunk, mint pl. a biceps vagy a triceps növelésére. Ez utóbbiak a vázizmok közé tartoznak, amelyek növeléséhez különféle vegyületekre van szükségünk. Mivel a pénisz nem vázizom, ezért a növekedésének az elősegítése is másként zajlik. A proteinek vagy más vegyületek használata, amelyek jótékony hatással vannak a vázizmok növekedésére, a pénisznél hatástalanok lennének.

Tehát…?!

Tehát, amint már mondtam is, vannak olyan összetevők amelyekkel hatni tudsz az izmaidnak a növekedésére, ugyanígy vannak összetevők amelyek hatnak a péniszed növekedésére. Az ilyen stimmulálók rendszeres használata és a pénisz gyakorlatainak a végzése nyerő kombináció, amelynek segítségével sikerült megnövelnem a péniszem méretét.

Hihetetlen, elmondanád nekünk, hogy milyen gyakorlatokat végeztél és milyen összetevőket szedtél?

Mostmár így is, úgy is mindent tudtok (nevetés). Konkrétan, én az Excite gél kombináltam az X-core ragtapaszokkal, a gyakorlatokat ingyen kaptam a webkereskedésükben az Excitepovecanje.com/hu-ban, miután leadtam náluk a rendelésemet. A gyakorlatokat megmutattam a producernek, aki szerint kiválóak, az Excite gélt és az X-core ragtapaszokat a pornóiparban dolgozók nagy része ismeri és használja, mert ezeket a termékeket Amerikában állítják elő. Népszerűek, mert természetes anyagokból készülnek, nem károsítják a szervezetet, emellett nagyon hatékonyak, főként, ha a két terméket együtt használják.

Az X-core ragtapaszokat Amerikában állítják elő és innen kerülnek Európába, nem károsak és kimondottan hatékonyak.

Gél és ragtapaszok, hogyan kell őket egyáltalán használni?

Ah,a dolog nagyon egyszerű. Az X-core ragtapaszok ugyanúgy hatnak mint a dohányzás elleni nikotintapaszok- felragasztod valahová a testre (pl. a karra) 24 órán keresztül ott van, ez idő alatt a test kivonja belőle az összetevőket. Ezután leveszed és újat ragasztasz fel, egyáltalán nem bonyolult. Az Excite gélt direkt a péniszre kell felvinni, bekened vele és várod hogy felszívódjon. Amint felszívódik, minden gond nélkül folytathassa szexuális aktusát, általában akkor egy kicsit még izgatottabb vagy. Mi általában közvetlenül a forgatás előtt használjuk.

Szuper, gondolod hogy nálam is működne? Van valamilyen mellékhatása? Nem szeretném, ha valami problémám adódna…

Nincs, hidd el nekem, nagyon óvatos vagyok amikor az egészségemről van szó. Amint látod topformában vagyok és biztosan nem akarnék szándékosan ártani a testemnek. Figyelmesen megnéztem minden összetevőt a gélbenis és a ragtapaszban is, megállapítottam hogy természetes összetevőkről van szó, amelyek semmilyen módom nem tudnak nekem ártani és nincs semmilyen mellékhatásuk. A dolog kitűnően működik az idősebb férfiaknál is, akiknek merevedési problémáik vannak, mert ezek az összetevők “a szervezetet megtöltik tesztoszteronnal”.

OK, meggyőztél, ki fogom próbálni! Végezetül lenne még egy kérdésem- mivel kezdjem, géllel vagy a ragtapaszokkal?

Én ezt így mondanám… miután a többi színésszel is beszélgettünk erről, arra jöttünk rá, hogy némelyeknél az egyik, másoknál a másik termék hatásosabb, tehát nehéz ezt eldönteni. De ha megrendeled a hivatalos oldalakról, vagyis az ExcitePovecanje.com/hu vagy az XcorePovecanje.com/hu weboldalról, akkor elárulok egy trükköt- az egyik termék vásárlásakor ( amikor már elküldted a megrendelést), a másik terméket akciós áron fogjuk neked felkínálni, tehát azt tanácsolom, hogy használd ki ezt a lehetőséget és próbáld ki mindkét terméket, így el tudod dönteni, hogy melyik termék felel meg neked jobban. Valószínűleg mindkét terméktől el leszel ragadtatva!

Péter, köszönöm a beszélgetést, további sok sikert kívánunk a további karriered során!

Köszönöm, remélem, a tanácsaimmal másoknak is tudtam segíteni. Üdvözlöm az olvasókat!

Az Excite gélt most akciós áron tudja megrendelni, ha IDE kattint vagy ha az info@excitepovecanje.com e-mail címen keres bennünket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik