Tarcal, Andrássy kúria, Borsod megye, 2019.
A nagyúr érkezik, várják a cselédek.
Ha megérkeznek, ne nézzenek a szemükbe, ne szóljanak hozzájuk, ne kérdezzenek tőlük semmit, egyszerűen csak nézzenek a földre, lehajtott fővel menjenek el mellettük, kerüljék a direkt szemkontaktust és bárminemű szóbeli érintkezést!
Ez volt az utasítás a felsorakoztatott személyzetnek.
Az új nemzeti burzsoázia két előkelősége érkezett birodalmuk egy kis ékkövéhez pihenni: a csodás kastélyszálló a NER-csapat kezében, ahogy körben a szép vidék oly sok földje, szőlője, háza.
A főhullással fenyegető titoktartási fenyegetőzés ellenére már számos hasonló történet szivárgott ki, én is hallottam első kézből hasonló esetről. A legszörnyűbb, hogy a szolgák nem kérik ki maguknak: engedelmeskednek. Néhányuk tán szívből teszi, örül, hogy hajbókolhat. Hogy biztos ura van. Abból leeshet baksis.
A pökhendiség kevésbé látványos megnyilvánulásaival már nincs baja senkinek. Döbbenten listázom magamban hétről hétre a képtelenségeket. Az olyan jelenségeket, amik már el sem érik az ingerküszöböt, s ellenük tényleg szimpla hőbörgésnek tűnne felemelni a szavunkat. Olyasmikért például, hogy új és újabb díjesővel támogatják meg a szolgák lelkivilágát, nyilván közpénzből.
Ezeknél az eseményeknél már arról sem szól a fáma, hogy egy-egy hangzatos elismerés a megdicsőülésen kívül mennyit hoz a konyhára.
Legutóbb az Érték És Minőség Nagydíj kommunikációs alkategóriájának nyertesei (nem) okoztak különösebb megdöbbenést. A szorgos és elvhű tollforgatóknak szükségük is van a támogatásra, hiszen örökös nemtelen támadásoknak vannak kitéve. Kell a (lelki, anyagi és eszmei) pártfogás, hogy még derekasabban állják a sarat a liberális sajtófölény árnyékában. Jó szolgálatot tett, a lojalitásért jár a közpénzből kihasított jutalom.
Hogy a bértollnok nehogy megérezze, hogy köze nincs újságíráshoz, közszolgálathoz, kell az öntudat pátyolgatása is. Nehogy a szívbe férkőzzön a kétely. Lassan már meg sem jegyezhetőek ezek a díjak: nívó, minőség, nagyság, színvonal. Fokozhatatlan, illetve szinte fokozhatatlan, mert végső csapásként odabiggyeszthető, hogy kétség ne legyen afelől, micsoda kiválóságnak kell lenni ahhoz, hogy valaki megkapja.
És hol máshol adnák át, mint a Parlamentben, maga az Országgyűlés alelnöke.
Külön érdekes, milyen teljesítménnyel érdemelhető ki e elismerés. A hivatalos indoklás így szól:
Az Érték és Minőség Nagydíj kitüntető cím azon áruk, szolgáltatások, gazdasági szervezetek elismerése és díjazása, amelyek tevékenységük során bizonyíthatóan elkötelezettek a minőség ügye iránt és kiemelt fontosságot tulajdonítanak az egyetemlegesen jó minőségű áruk előállításának, illetve szolgáltatások nyújtásának.
Hogy minként értelmezhető ez a magyarázat a kommunikációs kategóriára (Kommunikációért Nívódíj)? A díjazottak névsorát áttekintve nem kell sokat töprengenünk. A MediaWorks Hungary Zrt. részéről Szakács Árpád, a cég központi print szerkesztőségének főszerkesztője, a „kulturkampf” főtollnoka lett a díjazott, és hullott a jóból a MTI, az MTVA, a Hír TV és a MediaWorks vidéki napilapjainak központi szerkesztőségére is.
Éljen, éljen! Jövőre, gondolom, felsorakozik melléjük az immár print hetilapként is megjelenő Mandiner is, legalábbis a cég reklámarcának választott kedves vezető megadta az áldást, és kijelölte az egy utat.
Ütemes taps.
És még egy botránykő, ami órák alatt elporlott: a külügyminisztérium úgy osztja a diplomata-útleveleket, mintha fáról szüretelné.
Ha valakit Magyarországon diplomáciai útlevél használatára jogosultaknak minősítenek, abból nem következik, hogy a másik állam is diplomataként kezeli őt. De azért elég elképzelni, mondjuk, egy közúti ellenőrzést vagy egy vámvizsgálatot ilyes okmány felmutatását követően. Melyik szerv merné bevállalni a rizikót?
Kovács Péter a Nemzetközi közjog című munkájában (Osiris Kiadó) írta 2011-ben, hogy bár az államok jelentős része ad a szó szoros értelmében vett diplomatákon kívül más személyeknek is diplomata-útlevelet, ám „szerencsére azért működik az illetők önkontrollja is, és a családtagoknak járó útlevélre sokan eleve nem tartanak igényt”.
Aktualitását vesztett mondat ez.
És még egy ilyen érvénytelen sor a dolgozatból:
A diplomata-útlevél birtoklásának vannak presztízsbeli és praktikus magyarázó okai, előnyei, de különleges státusra önmagában nem jogosít.
Immár az érvényes, hogy klassz dolog menőzni diplomata-útlevéllel, öltöztet annyira, mint egy Gucci-táska.
De sajnos nem csupán kivagyiskodásról van szó. Ugyanis a diplomata-útlevél vízummentességgel is jár, többek között Jordániába, Oroszországba, Kínába. A barátainkhoz. Jár tehát a barátainknak. És eszébe ne jusson ellenőrizni senkinek ezeket a sötét utakat. (Mellékesen jegyzem meg: jól jöhet az ilyesmi menekülés esetén is, mondjuk azokba az országokba, ahová már amúgy is ellenőrizetlenül lapátolták a milliárdokat, teszem azt, templomfelújításra.)
Lassan minden a NER része lesz, és a megélhetéssel sakkban tartott tömegek mintha nem látnák, hogy a hatalom kiszolgálása és a hallgatás a kiszolgáltatottság kiteljesedéséhez vezet. Ne higgyük, hogy a lakájmédia urai és személyzete nincs függésben, vagy hogy a megajándékozott, kegyben részesített urak (üzletemberek, tanácsadók) nem tudják, mivel tartoznak a javakért.
És mindezt a nagyúr számon tartja. Egyebek mellett ez rajzszögezi őt a helyére.
