Belföld

A DK támadta a kereskedőházakat, de képviselőjük azért felavatott egyet

Oláh Lajos, a Demokratikus Koalíció parlamenti képviselője is felbukkant a kereskedőházi rendszer környékén, amelynek tevékenységét a saját pártja is többször bírálta – derül ki a Direkt36 cikkéből, ami a 444-en jelent meg.

A magyar kormány a keleti nyitás részeként hozta létre a kereskedőházakat, hogy ezzel segítse a magyar kis- és középvállatok exporttevékenységét. A kínai kereskedőházak működtetésére kiírt tendert 2016 nyarán az Asia Projects Kft. nyerte el. Ez akkor nem kapott nyilvánosságot, de a cég kötődött Oláh Lajos környezetéhez. A vállalkozás tulajdonosa ekkor egy Polyák Tamás nevű férfi volt, aki éveken keresztül üzleti kapcsolatban állt Oláh testvérével.

Később pedig egy olyan szereplő is felbukkant a cégben, aki személyesen is kapcsolatban áll Oláhhal.

Ő Teng Wei Na, aki 2018 júniusában ügyvezető lett az Asia Projects Kft-ben. A 47 éves kínai származású, Magyarországon élő nő a Magyar-Kínai Kulturális Egyesület alelnöke. Teng Wei Nát korábban kitüntette a Belügyminisztérium államtitkára, Kontrát Károly, a Magyar Rendészeti Sportszövetség számára végzett önzetlen tolmács tevékenységéért. A kormánnyal nyíltan szimpatizáló TV2 idén év elején egy reggeli műsorába is meghívta, hogy a kínai holdújév hagyományairól és tipikus ételeiről beszéljen.

Teng Wei Na és Oláh Lajos évekkel ezelőtt ismerkedett meg a magyar-kínai kéttannyelvű iskola egyik rendezvényén. Facebookon jelenleg is ismerősök és a Direkt36 több rendezvényt is talált, amelyen mindketten jelen voltak. 2017 szeptemberében mindketten részt vettek a magyar kereskedőház megnyitó ünnepségén a Kína keleti részén fekvő Csengcsou városában. Az új iroda névtábláját egy kínai tisztviselővel közösen Oláh Lajos leplezte le.

Miután a kormány tavaly átalakította a botrányok által kísért kereskedőházi rendszert, a kínai régiót lefedő exportfejlesztési iroda működtetési jogát Teng Wei Nának, Oláh Lajos ismerősének a cége nyerte el. Az Európa Ázsia Kft. havi 23 millió forintért végzi ezt a munkát.

Oláh Lajos kínai témában megtalálta a hangot a magyar kormánnyal is.

Ennek egyik látványos jele az Oláh által irányított Nagy Fal Magyar-Kínai Barátság Egyesület. A szervezet 2012-ben több ismert vállalkozó részvételével alakult meg, rendezvényeiken pedig rendszeresen megjelent Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter is. Egy ilyen alkalommal egyesen arról beszélt Szijjártó, hogy a kormány és az ellenzék sok mindenben hasonlóan gondolkodik.

Oláh Lajos a Direkt36-tal azt közölte, hogy több mint tíz éve kezdett Kínával foglalkozni, a kínai ügyekkel kapcsolatos álláspontját sosem egyeztette a kormánnyal. Azt állította, hogy a kereskedőházak munkájában „semmilyen formában” nem vesz részt, a csengcsoui iroda megnyitójára a Kínában lévő magyar nagykövetség kérésére ment el, de a szervezéshez nem volt köze. Teng Wei Na azt közölte, hogy a csengcsoui irodát ottani barátaival és a helyi önkormányzattal közösen nyitotta.

Kiemelt kép: Mónus Márton/MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik