Tudomány

Füst nélkül

A világon egymilliárd ember dohányzik, azaz a Föld lakosságának több mint 13 százaléka. Az OECD legfrissebb felmérése szerint a szervezet 36 országa közül Kanadában dohányoznak a legkevesebben: a felnőttek alig 5 százaléka. Ehhez képest Görögország, Törökország és Magyarország 25 százalék feletti – 28, 27 és 26 százalékos – rátákkal rendelkezik. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) előrejelzései szerint 2025-ig a dohányosok száma – a népességnövekedésre tekintettel – nagyjából változatlan marad.

Közös érdekünk

Cigarettázáskor nem csak a dohányos saját szervezetét érik a füstben keletkezett káros anyagok, hanem a környezetükben lévőkét is. Ezért nagyon fontos, hogy a dohányzás ártalmainak csökkentésére minél nagyobb figyelmet fordítson a társadalom.

A dohányzás függőséget okoz és komoly egészségügyi kockázatokat hordoz. Évtizedes kutatások bizonyítják, hogy égéskor rengeteg káros anyag képződik a cigarettafüstben, és ez az, ami elsősorban veszélyes az egészségre. A cigaretta füstje több ezer mérgező vegyületet, így arzént, formaldehidet, cianidot, ólmot, nikotint és szén-monoxidot tartalmaz, ezek közül több százról már bizonyították, hogy egyértelműen összefüggésbe hozhatók különféle betegségek kialakulásával. Ennek ellenére sokan még mindig a nikotint tekintik a cigarettázással kapcsolatos megbetegedések elsődleges okozójának, és nem a füstöt. A nikotin valóban függőséget okoz, és olyan mellékhatásokat okozhat, mint például a fejfájás, szédülés, de számos mértékadó szakmai szervezet szerint a betegségek kialakulásáért elsősorban a füstben található, égés során keletkező káros anyagok a felelősek.

Fókuszban az ártalomcsökkentés

A legjobb természetesen az, ha egyáltalán nem szokunk rá a dohányzásra. Így nem csak saját magunkat, de szeretteinket, barátainkat, kollégáinkat is megóvjuk az ártalmaktól. Azáltal, hogy rá sem gyújtunk, megóvhatjuk őket a füstben keletkezett káros anyagok szervezetbe jutásától, egészségük károsításától. Ha viszont már rászoktunk, igyekezzünk minél hamarabb letenni a cigit. A leszokással egyértelműen és arányosan csökken a megbetegedések valószínűsége. Ha valamiért ez sem megy, akkor vannak már egyéb füstmentes technológiák a cigaretta helyett.

Ezek közé az alternatívák közé tartoznak a különféle füstmentes technológiák, például az elektronikus cigaretták és az egyéb, kémiai reakcióval működő technológiák, valamint a különféle elveken működő hevítéses technológiák is. A hevítéses technológiákról általánossággal elmondható, hogy – különböző technológiai megoldásokat használva – olyan hőmérsékletre hevítik a dohányt, ami már elég ahhoz, hogy a dohány- és nikotinpára felszabaduljon, de még nem történik égés, és így füst sem szabadul fel. Ugyancsak füstmentes elven alapulnak az elektronikus cigaretták és az egyéb, kémiai reakcióval működő technológiák is, azzal a különbséggel, hogy dohány helyett nikotintartalmú folyadék vagy nikotinsó felhasználásával állítanak elő nikotinpárát.

A különböző típusú füstmentes technológiák égés és füst nélkül működnek, így amellett, hogy kevesebb toxikus anyagot szabadíthatnak fel működésük során, nem csak maguk a használók, de a környezetükben tartózkodók is kevesebb mérgező anyagnak vannak kitéve, mint a cigarettafüst esetében. Ezek az új technológiák a kutatási eredmények alapján a szén-monoxid-kibocsátás csökkentésében is jobban szerepelnek, mint a hagyományos dohánytermékek. A témában eddig lefolytatott rövid távú kutatások eredményei pozitívak, azonban még kérdéses, hogy használatuk hosszabb távon pontosan milyen egészségügyi hatásokkal jár.

Fontos tudni azonban, hogy ezek a füstmentes dohányzási technológiák sem kockázatmentesek, hiszen egyrészt a hosszú távú hatásuk nem ismert, másrészt például ezek által is nikotin jut a szervezetbe, amely erős függőséget okozó anyag, továbbá a nikotin megemeli a szívfrekvenciát és a vérnyomást.

Az ártalomcsökkentés leghatékonyabb módja továbbra is kizárólag az, ha nem dohányzunk.  Dohányzás esetén a dohányzás és a nikotin ártalmainak kiküszöbölését kizárólag a dohány- és nikotintartalmú termékek fogyasztásának teljes abbahagyása biztosíthatja.

A cikk társadalmi felvilágosítás céljából, reklámnak nem minősülő tájékoztatásként készült a Philip Morris Magyarország Kft. hozzájárulásával.

ÉRDEKEL A TÉMA?

Amennyiben a téma felkeltette az érdeklődésed, nézz körül a tudományos cikkeink között, ahol naprakész tanulmányokat és friss híreket találsz a dohányzás jövőjével kapcsolatban.

OLVASS TOVÁBB

Ajánlott videó

Olvasói sztorik