Tech

Mobilokon is elsötétül a népszerű levelező

Még júliusban mi is írtunk róla korábbi pletykák alapján, de mostanra már hivatalossá vált, hogy a Microsoft sötét kezelőfelületet készített az Outlook levelező androidos és iOS-es mobillapjához, ami a következő hetekben válik elérhetővé a felhasználók számára az Android és az iOS következő verzióval. Sőt, az iOS 13 őszi megjelenése után az Office mobilos és webes programcsomagja tagjaira is ráhúzzák a szemkímélőbb külsőt, így például az Excelre, a PowerPointra és a Wordre, de nem képez kivételt a OneDrive és a SharePoint sem.

„A Microsoft először az Office 2019 asztali alkalmazásaiba hozta el a sötét kezelőfelületet, hogy támogassa és bátorítsa a felhasználók választásait” – írta a cég, hozzátéve, hogy sok felhasználótól kaptak pozitív visszajelzéseket. Jelentős részük azért használja a sötét felületet, hogy kíméljék a szemüket, vagy csak szimplán szeretik a feketét.

Az elmúlt hónapok során egyre több szolgáltatásra húztak sötét módot (Dark Mode) a fejlesztők: elsötétült a YouTube, a Messenger, és az Android Q-ban is rendszerszinten választható lesz. A Microsoft már tavaly is beszélt róla, hogy az Outlook levelező sem maradhat ki a sorból, és az androidos, illetve iOS-es mobilappban is elérhetővé teszik a sötét kezelőfelületet, ami weben és a Windows 10-es alkalmazásban egyébként már aktív, eddig csak a mobilplatformról hiányzott.

(Kiemelt kép: AFP)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik