Tech

Támadás érte a népszerű levelezőszolgáltatást

Támadás érte a Microsoft webes levelezőszolgáltatását, az msn.com, hotmail.com, illetve outlook.com domének alatt készített e-mail-fiókok egy részéhez jogosulatlanul férhettek hozzá kiberbűnözők. A vizsgálatok alapján a Microsoft egyik ügyfélszolgálati alkalmazottjának belépési adataival sikerült hozzáférést szerezniük a támadóknak, amit azóta érvénytelenítettek.

Az érintett fiókok tulajdonosait levélben értesítették arról, hogy a kiberbűnözők jogosulatlanul láthatták az e-mail címeket, a készített mappák neveit, a levelek tárgyát, és a címzettek listáját, de az e-mailek tartalmába és a csatolmányokba nem nyerhettek betekintést, továbbá a jelszavakat sem érinti a dolog. Ennek ellenére azt ajánlották mindenkinek, hogy a biztonság kedvéért változtassanak jelszót. Az elkövetők január 1. és március 28. közt láthattak rá a fiókokra.

Egy közeli forrás viszont arról beszélt a Motherboardnak, hogy a Microsoft állítása ellenére a támadók az e-mailekbe is beleolvashattak, és hogy sokkal több érintettről van szó, mint egy „szűk körről”. Ezt képernyőmentésekkel is alátámasztotta, amiket jól látszódnak az e-mailek törzsei is.

A Microsoft értesítője szerint a felhasználóknak annyi hátrányuk keletkezhetett csupán, hogy több adathalász e-mailt, vagy spamet kaphattak. Később a lapnak elismerték, hogy pár felhasználó leveleinek tartalma valóban hozzáférhetővé vált, de nem mindenkié.

Az ügy részletei egyelőre elég ködösek, azt sem közölték, hogy pontosan mennyi fiókot, és kiket érintett a célzott támadás, a TechCrunch szerint viszont zömében, ha nem egészében európai felhasználókról van szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik