Foci

Kikapott az ETO Kecskeméten

A KTE 2-0-ra megverte Lencse László két góljával a Győrt a labdarúgó OTP Bank Ligában, így a zöld-fehérek 5 pontra kerültek a DVSC-től.

Némiképp tartalékosan várta a 2. helyezett Győrt a Kecskemét az OTP Bank Liga 26. fordulójának zárómeccsén: Mohl és Savic, valamint Pekár is eltiltás miatt nem léphetett pályára.

Óriási győri lehetőség volt a meccs első ziccere: a 15. percben Dudás lecsapott Koszó rossz felszabadítására, a középpályás beemelte a labdát a 16-oson belülre, a kapu torkában álló Stresnik a kapufára kotorta azt, a kipattanót azonban nem sikerült a vendégeknek a kapu felé terelnie. Két perccel később Tököli lőtt a védő szorításában kapura, de Stevanovic szögletre mentett.

A 23. percben Lencse Pilibaitis és Völgyi mellett a labda elvesztése után feldobta magát a 16-oson belül, Németh játékvezető büntetőt ítélt. Lencse értékesítette is azt (1-0).

A 33. percben Lencse megint egyedül csinálta meg a helyzetet: két győri védő sem tudta tartani a bal oldalon, és hiába vesztette el a labdát a kecskeméti csatár, Djordjevicről visszapattant hozzá a játékszer, amit aztán kíméletlenül a kapuba továbbított (2-0). A 45. percben Antal Botond nagyon nagy bravúrral tolta ki Trajkovic jobb oldali sarokba tartó lövését, majd az első félidő hosszabbításában Ahjupera lövését hárította lábbal.

Az 53. percben Lencse 100 százalékos helyzetben Stevanovicba lőtte a labdát, meglehetett volna a mesterhármas. Az 59. percben Kamber fejesét reflexszel védte Antal, a Győr nagyon nyomott a második félidő közepén. A 84. percben a Győr harmadik veszélyes helyről elvégzett szabadrúgása is a sorfalról pattant le, a kipattanóról Varga Roland lőtt veszélyesen mellé. A 89. percben Antal kiütött egy beívelést, a labdát Varga Roland a kapufára vágta.

A Kecskemét a vezető találata után saját játékát játszhatta, és jól tette, Antal, Lencse és Cukic átlagon felül játszott, míg a Győr hiába támadott a második félidőben, vereséget szenvedett.

Így egy hét múlva a Győr-Debrecen rangadó ötpontos Loki-előnnyel kezdődik az ETO Parkban.

Eredmény – labdarúgó OTP Bank Liga, 26. forduló

Kecskeméti TE – Győri ETO FC 2-0 (2-0)

Kecskemét, 2300 néző, vezette:  Németh

KTE: Antal – Koszó, Balogh, Varga, Forró – Cukic, Alempijevic (Patvaros, 24.)- Litsingi, Tököli, Bertus (Hegedűs, 90.) – Lencse (Tölgyesi, 86.).

Győr: Stevanovic – Babic, Stanisic, Djordjevic, Völgyi – Pilibaitis (Ahjupera, 36.), Kamber – Dudás (Varga, 76.), Trajkovic, Koltai (Dinjar, 55.) – Strestik.

Gólszerzők: Lencse (23., 11-esből, 33.)

Sárga lap: Antal (90.), Tölgyesi (93.), illetve Pilibaitis (20.), Völgyi (34.), Dinjar (81.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik