Élet-Stílus

Sokan rekedtek az Apple sötét vermében, a cég most ásót ad a kezükbe

A hetekben megjelent az elmúlt évek egyik legérdekesebb almás produktuma, az Apple Card. A szuper jól kinéző, fehér kártya látszólag a vállalat legártalmatlanabb terméke, pedig valójában súlyos kérdéseket vet fel.

Az Apple több évtizedes történelmének legnagyobb hozadéka, hogy komoly függőséget tudott kialakítani a felhasználóiban. Nem nehéz kitalálni, hogy most az iPod és iPhone időszakáról beszélünk. Túlzás nélkül állítható, hogy a maga idejében mindkét termék megváltoztatta a világot, ráadásul nem véletlenül: annyival jobbak volt társaiknál, hogy a piacon nem is nagyon akadt vetélytársuk. A remek teljesítmény viszont csak a függőség egyik alappillére. Ahhoz, hogy az ember éjszakákat töltsön az utcán, hogy az elsők között kaphassa meg a legújabb Apple-telefont, nem elég, ha valami csak jól működik. Az emberek érzelmileg kötődnek az iPhone-jukhoz, erről nagyrészt a dizájn és a marketing tehet.

Az Apple abban volt nagyon jó nagyon sokáig, hogy olyan eszközöket gyártott, amiket különleges érzés volt kézbe venni.

Ez a mai körülmények között kicsit érthetetlen, de akkoriban tényleg csak az Apple tudta az exkluzivitás illúzióját kelteni, ami nagyjából arról szólt, hogy az emberiség csúcstechnológiáját tartjuk a kezünkben. Csakhogy a piac azóta megváltozott, sokan megtanultak telefont gyártani és eladni, az Apple pedig a saját merev szabályai miatt nem tudja tartani a tempót, egész egyszerűen azért, mert ritkán, rossz ütemben adják ki a telefonjaikat. Az iPhone kapcsán jelenleg ott tartunk, hogy gyakorlatilag minden rivális erősebb zászlóshajóval van jelen a piacon, de ez mégsem látszik igazán az eladásokon, viszont ami ennél is érdekesebb: az iPhone-t otthagyók aránya sem növekszik igazán.

A szörnyeteg neve: márkahűség

Az elmúlt évtizedben készített közvélemény-kutatások szerint messze az Apple telefonokat használók a leghűségesebbek, a Business Insider 2017-es vonatkozó cikkéből kiderül, hogy az iPhone-tulajdonosok 92 százaléka továbbra is maradna a brandnél, ha telefont kellene váltania. Összehasonlításképp: a második helyezett Samsungnál ez az arány 77 százalék. A legnagyobb váltástól visszatartó erőről még nem ejtettünk szót, ami érdekes módon tökéletes ellentéte az irracionális Apple-szerelemnek.

Az Egyesült Államokban a felhasználók többségét a vállalat által gondosan felépített, pókhálószerű ökoszisztéma tartja fogva, amit szándékosan úgy alakítottak ki, hogy egyszerűbb legyen benne maradni, mint kilépni belőle.

Az Apple ökoszisztémájának alappillére a cég saját üzenetküldője, az iMessege, illetve a telefonálásra alkalmas FaceTime. Az iMessege és a FaceTime minden iPhone-készüléken megtalálható, a kontaktjaink pedig automatikusan bekerülnek ezekbe a rendszerekbe. Ezek az alkalmazások csak és kizárólag Apple-eszközökön érhetők el. Nagy előnye az Apple egymáshoz kapcsolódó rendszerének, hogy minden eszköz kommunikál a többivel, vagyis ha hívnak minket FaceTime-on, akkor azt fel tudjuk venni a MacBookon, vagy akár az iPaden keresztül is. Az Apple-termékek hálózata kényelmesebbé teszi az életet, leegyszerűsíti a kommunikációt, hiszen minden egy helyen van. És akkor a csak Apple termékeken működő programokról, vagy alkalmazásokról még nem is beszéltünk. Rengetegen azért vásárolnak MacBookot, mert a Final Cut nevű programmal tanultak meg vágni, ami csak és kizárólag az Apple számítógépein fut. De hasonló a helyzet az Apple Watch-csal is, ami csak iPhone-nal működik együtt, így ha szeretnénk használni a cég okosóráját, akkor vennünk kell mellé egy telefont is.

Bár innen, Európából nézve fura lehet ez a jelenség, de az Egyesült Államokban nagy tömeg él ennek a rendszernek a bűvöletében. Ezeket az embereket szó szerint odaláncolta magához az Apple: a megszokás és a kényelem pedig akkora visszatartó erő lett, hogy már az sem hatja meg a felhasználókat, hogy egy váltás esetén hasonló teljesítményű eszközökhöz jóval olcsóbban is hozzájuthatnának.

Az cég elég ügyesen lefedi az élet minden szegmensét: család, barátok, kollégák, munka, produktivitás, sport, egészség.

Mi maradt még? Ja, igen a pénzügyek.

Apple Card, a tökéletes Apple-termék

Az Apple ökoszisztéma egyik legerősebb bástyája az Apple Pay, aminek segítségével Apple-eszközeinkkel is fizethetünk a boltokban – már ha a hely támogatja ezt a fizetési módot. Az Apple Pay-költések után az Apple visszafizet bizonyos százalékot, amit aztán jóváír a felhasználó számláján. Az Apple Pay már évek óta létezik és egyre több helyen használható, de a rendszer kiterjesztett koncepcióját, a fizikai megjelenését, az Apple Cardot csak tavasszal mutatták be. Az elsőre viccnek tűnő, nyár eleje óta és egyelőre csak Amerikában elérhető termék valójában a vállalat egyik legokosabb húzása. A kártya ízig-vérig Apple-termék: nem plasztikból, hanem titánból készült, lézerrel gravírozott, minimalista megjelenésű.

Nagyon jól néz ki, nagyon hasznos, de legalább ennyire veszélyes is.

Az Apple azzal, hogy a rendszerébe integrálja az Apple Cardot, ami kvázi hitelkártyaként használható olyan helyeken is, ahol nincs elérhető Apple Pay-szolgáltatás, gyakorlatilag beszáll a pénzügyi szektorba, ami felvet aggályos kérdéseket. Maga a rendszer kialakítása is érdekes, az Apple Card a telefonunkon mutatja, hogy pontosan mire és mennyit költöttünk, de nem ez a pláne. (Pont úgy egyébként, ahogy a Wallet alkalmazás mutatja az Apple Pay-költéseinket – ez itthon nem minden banknál elérhető, sőt.)

Az alkalmazásban a kártyánk alapvetően fehér, de annál színesebb lesz, minél többet vásárolunk vele. Ez már eleve érdekes metódus, mintha apró célokat teljesítenénk a költéssel. Az Apple-ökoszisztémában létező embereknek abszolút megéri a kártya, mivel minden vásárlás után szó szerint készpénzt írnak jóvá az ügyfeleknek. Ha valaki az Apple üzleteiben vásárol a kártyával, akkor a költések három százalékát kapja vissza, ha bárhol máshol használják a kártyát, akkor pedig kettőt. A hülyének is megéri, viszont érdemes belegondolni, hogy mit kap a vállalat ezért cserébe: egy felhasználót, aki újabb, jó esetben már sokadik termékkel kötődik az Apple-családhoz. A termérdek adatról, költési szokásokról, napirendről, aktivitásról már nem is beszélve.

Mi az igazi termék?

Megfigyelhető, hogy az Apple-nél egy ideje a fő fókusz már nem a termékeken van. A cég rájött, hogy nem kell mindig a legjobb és legújabb technológiákat piacra dobni, mivel a rendszer, amit felépítettek, maximalizálja a profitot, vagyis fölösleges lenne versenyre kelni az androidos tempóval, amikor így is mindent el tudnak adni. Az Apple igazi terméke már rég az ökoszisztémája, ami lassan, de biztosan megtartja a felhasználóbázist, hogy azt újabb és újabb termékekkel tudják kiaknázni.

Az Apple Card egy olyan termék, ami tökéletesíti ezt a koncepciót, hiszen mi lehet nagyobb visszatartó erő a mindennapi pénzügyi függőségnél?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik