Szórakozás

Viselhetünk két napig (vagy még tovább) egy bugyit?

Egy felmérés nyomán megint fellángolt a vita.

Amerikában ismét beindult az alsógatya-vita.

Az egész úgy kezdődött, hogy nyilvánosságra kerültek egy „kutatás” eredményei, amelyek között akadt olyan megállapítás, hogy az amerikaiak 45 százalékával már előfordult, hogy ugyanazt az alsóneműt viselte egymás után két – vagy akár több – napon keresztül.

Persze a „kutatás” (jobb is így, idézőjelben) több sebből vérzett: nem elég, hogy nem volt reprezentatív a felmérés (annyit árultak csak el, hogy kétezer fő megkérdezésével készült), de a megbízó egy alsóneműket gyártó cég volt, amely hát – finoman fogalmazva – érdekelt az alsógatyapánik keltésében. Elég, ha csak egyetlen kevéssé megbízhatónak tűnő adatot emelünk ki:

a megkérdezettek 13 százalékával már előfordult, hogy egy héten át viselte ugyanazt az alsóneműt.

Na de a lényeg nem is az, hogy mi volt a felmérésben, hanem, hogy annak nyomán ismét beindult az interneten az adok-kapok:

arról megy a vita, hogy baj-e, ha pár napig ugyanabban a bugyiban / boxerben flangálunk.

A Yahoo Lifestyle cikke emlékeztet egy 2018-as nyilatkozatra: Philip Tierno mikrobiológus akkor azt mondta, hogy nem rejt különösebb egészségügyi kockázatot, ha két napon át viselünk egy fehérneműt. Ugyanakkor a cikkben egy 2017-es listát is idéznek, amelyben arra hívják fel a figyelmet, hogy többek közt kellemetlen szagokat, akne és egyéb bőrproblémák esetleges kialakulását okozhatja, ha napokig ugyanazt az alsót viseljük.

Különösen problémás a nők esetében a bugyi huzamos ideig tartó viselése, hiszen az baktériumok, elszaporodásához, különböző fertőzésekhez vezethet.

A cikk kitér arra is, hogy a rendszeres mosás ellenére sem érdemes fél-egy évnél megtartani egy-egy alsóneműt, mert az elhasználódott, lyukas darabok szintén hozzájárulhatnak egy jó kis fertőzés kialakulásához.

 

Kiemelt kép: istock (illusztráció)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik