Sport

Alaposan megszorongatta a vb-résztvevőt a kosárválogatott

A magyar férfi kosárlabda-válogatott felkészülési mérkőzésen 90-82-re kikapott Irántól, Krétán.

Az iráni csapat hét ponttal nyerte meg az első negyedet, és a magyarok a félidőre egy pontra csökkentették ugyan a hátrányukat, majd a negyedik negyedben egy 10-0-s sorozattal 73-72-re sikerült fordítani. A 35. percben aztán Golomán György, a 37. percben Ferencz Csaba is kipontozódott, így végül a vb-résztvevő Irán nagy nehezen, de a maga javára fordította a mérkőzést.

Nem bírtak a magyarok a Görög Szörnnyel
A férfi kosárlabda-válogatott felkészülési meccsen 24 ponttal kikapott Krétán.

Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány együttese – amely pénteken a görögökkel szemben maradt alul 83-59-re – a folytatásban Hamburgba utazik, ahol erős ellenfelekkel (Németország, Lengyelország, Csehország) szemben készülhet az Európa-bajnoki selejtezőkre.

A magyar válogatott az Eb-selejtezőkön Ausztriával, Ukrajnával és Szlovéniával került egy csoportba, amelyből az első három együttes kvalifikálja magát a Németországban, Olaszországban, Csehországban és Grúziában sorra kerülő kontinensviadalra.

A selejtezőben három kört rendeznek, jövőre kettőt – február 17-25., illetve november 23. és december 1. között –, míg a zárásra 2021. február 15-23. között kerül sor.

Felkészülési mérkőzés

Irán-Magyarország 90-82 (24-17, 16-22, 27-22, 23-21)

Kiemelt fotó: bb1.hu

Ajánlott videó

Olvasói sztorik