Belföld

A BKK elismerte, hogy a K-híd állapota leromlott, de ettől még alkalmas a közlekedésre

Tömegnyomorral és pánikkal indított az idei Sziget, többek között annak köszönhetően, hogy a K-hídon megtörve a tömeg haladását szakaszosan engedték ki a látogatókat a fesztivál területéről. Benis Dániel, a Sziget műszaki vezetője a hvg.hu-nak elmondta, a híd állapota nem kifogástalan. A hvg.hu a BKK-t is megkérdezte a híd állapotáról. A BKK válaszában azt írta, hogy rendszeresen ellenőrzik a híd állapotát.

Hozzátették, a tízévenkénti szakértői fővizsgálat az idei évben aktuális, ennek a közbeszerzési eljárása folyamatban van. A Sziget Fesztivál által generált jelentős gyalogos forgalom növekedés miatt a járdakonzolt is megvizsgálták, a rendezvény ideje alatt pedig rendszeresen ellenőrzik a híd állapotát. A hídon egy időben tartózkodók számára vonatkozó előírás, korlátozás nincs, de azt a BKK is elismerte, hogy

a híd műszaki állapota leromlott, felújítása indokolt, de ez nem jelenti az, hogy a műtárgy nem alkalmas a közlekedés biztonságos lebonyolítására. Ezért a BKK Zrt. a Sziget rendezvénytől függetlenül, korábban elkészíttette a felújítási terveket, amely tervek engedélyeinek meghosszabbítása zajlik jelenleg.

kiemelt kép: Farkas Norbert/24.hu 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik